Kína a világ legnagyobb paradicsomtermelő országa, és a termények nagy részét Olaszországba exportálja. A közkedvelt zöldség pedig ott kerül a konzervek dobozaiba.
Ha valóban olasz paradicsomkonzervet szeretnénk vásárolni, nem árt, ha előtte tájékozódunk, és megpróbáljuk a származási helyet kideríteni az üvegekre, dobozokra ragasztott tájékoztató címkékről, bár ez nem lesz könnyű feladat – hívta fel a Bild című német lap a fogyasztók figyelmét.
Made in Italy legtöbbször ugyanis Made in China-t takar.
A cikkből kiderül, hogy a németek a kedvenc zöldségükből a 2021/22-es pénzügyi évben fejenként 30,5 kilogrammot fogyasztottak, ám ennek csupán 3,5 százaléka termett meg a hazájukban.
Az import paradicsom sokkal olcsóbb, mint a német, hiszen a helyi időjárás nem igazán kedvez a paradicsomtermesztésnek, és a bérek is magasabbak, mint a nagyipari zöldségtermesztésre szakosodott országokban.
Az adatok szerint Kína 2021-ben több mint 67 millió tonnát takarítottak be paradicsomból. Összehasonlításképpen: Németországban ez a szám körülbelül 100 ezer tonna volt ugyanabban az évben.
A fogyasztó nincs könnyű helyzetben, ha tudni szeretné, honnan származik valójában a konzervált paradicsom, az unióban ugyanis egyelőre a feldolgozott gyümölcs- és zöldséggyártóknak nem kötelező feltüntetniük a származási országokat.
Az alábbi kifejezésekre érdemes a címkéken figyelni: Olaszországból származik a konzervben lévő paradicsom, ha ezt látja „100 százalékos olasz paradicsom”, vagy ha van a dobozon olasz zászló. Ha azt olvassa az apró betűk között: „EU-n kívüli országokból”, fogjon gyanút.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Parajd után itt a következő katasztrófa: eltűnt egy falu a föld színéről

Vérfagyasztó fenyegetést kapott Berlin, hamar elszabadulhat a pokol

Hamarosan nem házasodhatnak össze sem az unokatestvérek, sem a kiskorúak
Forrnak az indulatok, a BYD-t okolja a csődbe ment autókereskedő

Beszóltak a nyugdíjasok a kormánynak: alamizsnautalvány helyett méltó nyugdíjat akarnak

Orbán Viktor szövetségese begurult és fenyeget: azonnal zárják a határokat!

Nem csak egy fél pár cipőt, de a nagypapát is a taxiban felejtették

Amerika most átírhatja a pénzügyi világrendet

Durván elszálltak az árak: emiatt drágultak meg a szakmunkák
