A kijevi vízerőmű megrongálódott egy orosz támadás következtében, amelyet augusztus 26-án reggel hajtottak végre.
A becsapódás után készült felvételek alapján a vízerőmű turbinakamrája és a gáttest sérült meg.
A Meduza beszámolója szerint a Kijevi Regionális Katonai Igazgatóság vezetője, Ruszlan Kravcsenko elmondta, hogy egyebek mellett két energetikai létesítmény sérült meg a régióban, azt azonban nem részletezte, hogy melyik.
Az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsa alá tartozó Dezinformáció Elleni Központ vezetője, Andrej Kovalenko hadnagy azt közölte, hogy nem fenyeget a kijevi vízerőmű gátjának áttörése.
Lehetetlen rakétákkal megsemmisíteni. Az oroszok ezt a témát pánikkeltésre használják fel, semmi többre
– írta.
A kijevi vízerőmű a Dnyeper partján található, néhány kilométerre az ukrán fővárostól.
Az ukránok elsüllyesztettek egy üzemanyagot szállító vasúti kompot
Elsüllyesztett az ukrán hadsereg csütörtökön egy vasúti kompot, fedélzetén 30 üzemanyagtartállyal, a Krasznodari területen lévő Kavkaz kikötőben. Az oltást 101 ember 34 műszaki eszközzel végezte, mégsem sikerült megakadályozni a kikötött komp elsüllyedését. A kikötőben a helyi hatóságok szerint nem keletkezett tűzfészek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ha azt hitte, mindent jól tud a kullancsokról, akkor nagyot tévedett

Dráma az árrésstoppal: a kormányzat szerint kockázatos lenne kivezetni

Halálos veszély leselkedik a magyarokra, riasztást küldtek a szakértők

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Ez vár a magyar betegekre: Takács Péter összefoglalta, hogy mire kell számítani

Megérkezett a hivatalos ukrán válasz a húsvéti tűzszünetre

Óriási a baj: ha lesz egyáltalán gyümölcs a piacokon, akkor is csak méregdrágán

Drágább lesz a bécsi kirándulás, ráadásul nagyítóval kell keresni az olcsó szállásokat
