Kenneth Smith-t bérgyilkosságért ítélték el Alabama államban. A tervek szerint január 25-én maszkon át adagolt nitrogénnel tervezik kivégezni úgy, hogy a szervezetében végzetes oxigénhiányt idéznek elő.
Az ENSZ jelentéstevői szerint a korábban eddig még nem alkalmazott eljárás embertelen bánásmódnak minősülhet, ezért azt kérték az amerikai igazságszolgáltatástól, hogy ne hajtsák végre az ítéletet.
Smith ügyvédei szerint a kivégzés ezen módja sértheti az amerikai alkotmány kegyetlen büntetéseket tiltó passzusát, de szerintük már az is alkotmánysértő, hogy másodszorra próbálják meg kivégezni védencüket.
Az 58 éves bérgyilkost ugyanis tavaly novemberben már megpróbálták méreginjekcióval kivégezni, de nem sikerült a vénájába helyezni a méreg szervezetbe juttatására szolgáló vezetéket.
A legtöbb esetben ezzel a módszerrel hajtják végre a kivégzést, de egyes államokban problémát jelent az ehhez használt barbiturátok beszerzése egy uniós szabályozás miatt, amely a börtönök számára megtiltja a kivégzéshez használható szerek eladását.
Kivégeztek egy férfit, amiért drog volt nála
Szingapúrban szerdán akasztással kivégeztek egy férfit, akit egy kilogramm kannabisz kereskedelméért ítéltek el – közölték a hatóságok, figyelmen kívül hagyva a külföldi javaslatokat, hogy vizsgálják felül a kivégzést és töröljék el a halálbüntetést a városállamban.Bővebben--->
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram