Mintegy 2000 észak-koreai katona vesztette már életét az Ukrajna és Oroszország közti háborúban a dél-koreai hírszerzés szerint.
Áprilisban még olyan becslések voltak, hogy az Oroszország mellett, az ukrán erőkkel szemben vívott harcokban legkevesebb 600 észak-koreai katona esett el, de a legújabb információk alapján azóta ez a szám nagyjából 2000-re emelkedett – mondta el újságíróknak kedden I Szongkvün parlamenti képviselő a dél-koreai hírszerző szolgálat (NIS) tájékoztatója után. Új értesülés az is, hogy
Észak-Korea további 6000 katonát tervez küldeni Oroszországba, közülük ezren már meg is érkeztek.
A kelet-ázsiai ország áprilisban erősítette meg hivatalosan, hogy csapatokat küldött Oroszországba. Phenjani közlés szerint Kim Dzsongun észak-koreai vezető ezt a lépést „szent küldetésnek” tekinti a két ország barátságának megerősítése érdekében.
Észak-Korea júliusban is megerősítette Oroszország támogatását az Ukrajna elleni háborúban. Kim Dzsongun és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Vonszan kikötővárosban tartott megbeszélésén elhangzott, hogy a feleknek „minden stratégiai kérdésben azonos a véleményük”, és Phenjan
kész feltétel nélkül támogatni és bátorítani az orosz vezetés által az ukrán válság kiváltó okainak kezelésével kapcsolatban hozott valamennyi intézkedést.
Moszkva és Phenjan 2024-ben stratégiai partnerségről állapodott meg, amely kölcsönös katonai segítségnyújtást tartalmaz arra az esetre, ha a két ország valamelyikét megtámadnák. Dél-Korea és nyugati országok titkosszolgálatai szerint Phenjan tavaly több mint tízezer katonát küldött Oroszországba, és a Kurszki régióban vetették be őket, ahol az ukrán erők sikeres betörést hajtottak végre. Emellett Phenjan tüzérségi lőszert, rövidebb és hosszabb hatótávolságú rakétákat és ezek rendszereit szállította Oroszországnak.
Az észak-koreai diktátor szerdán Pekingben részt vesz a második világháború nyolcvan évvel ezelőtti befejezésének emlékére rendezendő katonai díszszemlén, amellyel Japán kapitulációját ünneplik. Kim Dzsongun a kínai elnök meghívására utazik Kínába, a rendezvényen jelen lesz további mintegy 25 külföldi vezető, köztük Vlagyimir Putyin orosz államfő is.
Észak-Korea minden eddiginél több katonával erősíti meg Moszkvát
Megháromszorozza Ukrajna elleni csapatainak számát Phenjan. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye