Észak-Korea állítólag megháromszorozza csapatainak számát, hogy támogassa Oroszország ukrajnai invázióját – írta meg ukrán tisztviselők információi alapján a CNN. Phenjan már júliusban vagy augusztusban küldheti a 25 000-30 000 katonát, hogy segítsék a tavaly év vége óta bevetett 11 000 embert, akik közül – nyugati értékelések szerint – mintegy négyezren veszítették életüket.
Észak-Korea további 3000 katonát küldhetett az idén az elesettek és sebesültek pótlására.
Ukrajna azt állítja, hogy Moszkva rendelkezik felszereléssel, fegyverekkel és lőszerrel ahhoz, hogy segítsen integrálni az észak-koreai csapatokat az orosz struktúrába a nagyszabású offenzív műveletek során is – áll a CNN által megtekintett ukrán értékelésben.
A Kurszkban megölt és elfogott észak-koreai katonáktól visszaszerzett dokumentumok korábban megerősítették, hogy hamis orosz személyi okmányokat állítottak ki számukra, hogy így leplezzék részvételüket Moszkva inváziójában.
Egy fogságba esett észak-koreai katona beszámolója szerint a két hadsereg nagyrészt függetlenül cselekszik egymástól, a koordináció magas szinten történik a tábornokok között a főhadiszálláson.
A CNN szerint a legutóbbi jelentésben közvetett bizonyítékok utalnak arra, hogy május 18-án ugyanolyan típusú hajókat láttak kikötni a távol-keleti oroszországi Nahodka közelében lévő kikötőben, mint 2024 októberében, amivel a phenjani csapatokat szállították.
Június 4-én teherszállító repülőgépeket is észleltek Észak-Korea szunani repülőterén. A lap hozzáteszi, hogy bár a repülőgép és a hajó jelenlétének célja továbbra sem tisztázott, mozgási mintáik tükrözik a tavaly látott csapatbevetéseket.
Phenjan és Moszkva 2024-ben katonai paktumot írt alá, amely még abban az évben hatályba lépett, és amelyben mindkét államot kötelezi arra, hogy késedelem nélkül nyújtson katonai segítséget a másik elleni támadás esetén, és közösen ellenezze a nyugati szankciókat.
Véres kezű diktátor? Ugyan, a könnyeivel küzdő Kim Dzsongun érzékeny férfi – videó
Elérzékenyült az ázsiai atomhatalom egyszemélyi vezetője, amikor az Ukrajnában elesett háborús hősök átvételét szemlélte. Itt olvashat erről >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót