Az elnök hétfőn lemondta országon belüli utazását Colorado államba egy kampányeseményre, és a Fehér Ház nemzetbiztonsági szakértőivel találkozott, valamint telefonon egyeztetett német, egyiptomi és iraki állami vezetőkkel az Izraelben és Gázai-övezetben kialakult biztonsági és humanitárius válságról.

Daniel Hagari, az izraeli védelmi erők szóvivője hétfőn, még az amerikai elnök utazásának bejelentése előtt úgy fogalmazott, hogy

Joe Biden útja stratégiai jelentőségű lenne.

Az amerikai védelmi miniszter 2000 katona készenlétét rendelte el korábban, akik szükség esetén Izraelbe vezényelhetők - közölték a Pentagon illetékesei hétfőn. A közlés szerint az amerikai katonák egészségügyi és logisztikai feladatok elvégzéséhez adnának támogatást. 

Joe Biden elnök egyébként óva intette Izraelt Gáza megszállásától.

A CBS „60 Minutes” -nak adott interjújában, amelyet vasárnap sugároztak, Biden azt mondta, „nagy hiba” lenne, ha Izrael elfoglalná Gázát. Az elnök a civilek védelmére szólított fel, az Egyesült Államok pedig az élelmiszer-, víz- és gázhiány enyhítésén dolgozik.


Önálló palesztin államról beszélt Joe Biden

Az Egyesült Államok képes egyszerre biztosítani Izrael és Ukrajna támogatását, miközben fenntartja saját „átfogó nemzetközi védelmét" - jelentette ki Joe Biden egy vasárnap közvetített interjúban. Bővebben >>>

A tisztségviselők azt is világossá tették, az Egyesült Államoknak nem áll szándékában, hogy katonákkal bármilyen módon részt vegyen az izraeli hadsereg katonai műveleteiben a Hamász ellen.

Védelmi illetékesek azt közölték, hogy a tengerészgyalogság gyors reagálású erőinek Kuvaitban állomásozó 2000 embere már úton van Izrael partjai felé. A Földközi-tenger keleti medencéjébe múlt kedden megérkezett a USS Gerald R. Ford repülőgép-hordozó vezette, több hadihajóból álló egység, és hétvégén útnak indult egy másik haditengerészeti támadó kötelék, a USS Dwight D. Eisenhower repülőgéphordozó vezetésével.

Az amerikai adminisztráció korábbi közlése szerint az amerikai haderő megerősítésének célja a térségbeli elrettentő erő fokozása.

A Fehér Ház összekapcsolná Izrael és Ukrajna támogatását

Tizenegy amerikai halálos áldozata van az izraeli pokolnak, ezt maga Joe Biden amerikai elnök jelentette be. Most pedig a képviselők arról dönthetnek, hogy Ukrajna támogatási programját összevonják az Izraelnek biztosított támogatással. Bővebben >>>