Joe Biden munkájának elfogadottsága 39 százalékon áll, ami közel van a tavaly nyáron mért 38 százalékhoz − derül ki a CNN hírtelevízió országos közvélemény-kutatásából.
Az augusztus utolsó napjaiban készült közvélemény-kutatás elsősorban az elnök megítélését vizsgálta, amiből az is kiderül, hogy a választók 24 százaléka látja úgy, hogy az elnök tevékenysége javított az amerikai gazdaság helyzetén, 58 százalék szerint pedig rontott.
A megkérdezettek mintegy negyede (26 százalék) gondolja úgy, hogy Joe Biden rendelkezik az elnöki munka hatékony elvégzéséhez szükséges eréllyel.
Összességében a választók 35 százalékának van kedvező véleménye a jelenlegi elnökről, ami némi javulás júniushoz képest, ugyanakkor jóval elmarad a hivatalba lépésekor mért 59 százaléktól.
Donald Trumpról a választók 35 százaléka fogalmazott meg kedvező véleményt, az előző elnök esetében ez a mutató hivatali idejében sem haladta meg a 44 százalékot.
A 2024-es elnökválasztási jelöltállítással kapcsolatban az amerikai választók kétharmada (67 százalék) gondolja úgy, hogy a demokratáknak Joe Biden helyett mást kellene jelölniük elnöknek.
A hivatalban lévő elnök újrajelölését illető aggályok közül
- 49 százalék Biden életkorát jelölte meg,
- miközben 73 százalék azok aránya, akik szerint aggodalomra ad okot az elnök fizikai és mentális kompetenciája.
- A megkérdezettek 76 százaléka pedig amiatt aggódik, hogy Biden képes lenne-e kitölteni egy újabb négyéves elnöki ciklust.
Az elnök pártjához tartozó, demokrata érzelmű amerikai szavazók kétharmada (66 százalék) ugyanakkor rendkívül, illetve nagyon valószínűnek tartja, hogy mégis Joe Biden lesz a demokrata jelölt jövő novemberben.
Az amerikaiak szavazási hajlandósága nőtt az elmúlt hónapokban, és augusztus végén a megkérdezettek 82 százaléka mondta azt, hogy rendkívül, vagy nagyon motivált abban, hogy részt vegyen a választáson 14 hónap múlva. Májusban még kevesebb mint 70 százalék volt ezen a véleményen.
A CNN országos közvélemény-kutatása rákérdezett az elnök érintettségére fia, Hunter Biden külföldi üzleti ügyeiben.
61 százalék válaszolt úgy, hogy a jelenlegi elnök még alelnöki időszakában érintettnek volt tekinthető fia kínai és ukrajnai üzleti kapcsolatait illetően.
A fiával kapcsolatos bűnügyi nyomozást és eljárást illetően ugyanakkor a megkérdettek 44 százaléka azt mondja, hogy Joe Biden már elnökként helyesen cselekedett.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Ez már nem csak egészség: rekordot döntött egy váratlan pénzügyi megoldás