A külügyminiszter Jorg Laubert, az UNHRC elnökét levélben tudatta a döntésről.
Gideon Szaár azzal vádolta meg a tanácsot, hogy a sorozatos jogsértőket védi, miközben aránytalanul intenzíven és szisztematikusan ellenőrzi és elítéli Izraelt. Hozzátette, a tanács szerinte antiszemita retorikát alkalmaz, tagadja Izrael létjogosultságát és a terrorizmust bátorítja.
A külügyminiszter szerint az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa következetesen lehetővé tette az emberi jogokkal visszaélő országoknak, hogy a vizsgálatot kikerüljék, miközben megszállottan üldözi Izraelt.
Úgy fogalmazott, hogy Izrael az egyetlen ország, aminek rendszeresen külön napirendi pontot szentelnek a Tanácsban, és több mint száz elítélő határozatot hoztak már ellene.
Donald Trump amerikai elnök nem sokkal Izrael előtt, kedden jelentette be az Egyesült Államok kilépését az ENSZ-nek ebből a szervezetéből.
Újabb területre vetett szemet Donald Trump, ez lehetne a Közel-Kelet riviérája
Átvenné és felvirágoztatná a Gázai övezet jelenleg lerombolt területét Donald Trump. Az amerikai elnök korábban már Kanadára és Grönlandra is kivetette hálóját.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem kampányolni jön Rubio: kemény üzenetet hoz Orbán Viktornak Washingtonból
Körözés alatt Molnár Gusztáv – Ciprusról üzent, nem haza megy a reptérről
Áttörés a covid-oltásoknál: megfejtették a súlyos mellékhatások okát
Fogyasztóvédelmi riasztás: étrend-kiegészítőt hívtak vissza Magyarországon
Rejtett kamerás ügy ide vagy oda: kijött a friss mérés Magyar Péterről
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Drámai állapotban látta utoljára volt felesége Pesty Lászlót
Újabb csaló trükk terjed, könnyen be lehet dőlni
Bruttó 600 ezres kezdő fizetést kaphatnak a kereskedelem és marketing szakosok – Videó