Az ülést azért kellett összehívni, mert Irán a két ország konfliktusának történetében először támadást indított Izrael ellen.
Nem hivatalos értesülések szerint a perzsa állam hadserege vasárnapra 185 drónt, 36 manőverező robotrepülőgépet és 110 föld-föld rakétát indított, ezek túlnyomó többségét az izraeli védelmi erő még az ország légterén kívül lelőtte.
Teherán a légicsapással válaszolt arra, hogy izraeli repülőgépek április elején lerombolták az iráni konzulátust Szíriában.
Az izraeli kormány igyekszik megőrizni a hétköznapok megszokott rendjét, így például hétfőn az ország nagy részén különleges rendszabályok nélkül folytatódik tovább az oktatás - írta az n-tv.de német hírportál.
A kormányon belül működő háborús kabinet maratoni hosszúságú ülésen tárgyalta, hogy mivel válaszoljanak az iráni támadásra, de csak arról tudtak megállapodni, hogy a következő napokban tovább folytatják az egyeztetést.
Az biztos, hogy az ENSZ főtitkára szerint az iráni csapás és a várható izraeli válaszcsapás olyan folyamatot indíthat el, amely az egész térséget lángba borítja.
Antonio Guterres a Biztonsági Tanács vasárnapi rendkívüli ülésének kezdetén úgy fogalmazott, hogy most a maximális önmérsékeltnek van itt az ideje, és hozzátette, hogy a szakadék széléről vissza kell lépni. Szerinte létfontosságú elkerülni minden olyan cselekedet, amely több fronton zajló, kiterjedt katonai konfliktusokhoz vezethet a Közel-Keleten.
Irán közölte, hogy a támadás megindítása előtt közvetlenül tájékoztatták a washingtoni vezetést, kiemelve, hogy legitim katonai célokra mérnek légicsapást.
Amerikai illetékesek szerint viszont az iráni támadás tudatosan és célzottan izraeli emberek élete ellen irányult - írta az MTI.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Járványügyi vészhelyzet Szlovákiában, bevetik a katonaságot

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Óriási támogatást kapnak a nyugdíjasok, ebből szépíthetik a házukat

Orosz-amerikai megállapodás született, a magyar kormányfő vétózott

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Már senki sem úszhatja meg a minősítést a Balatonon, és ez mindenkinek jó
