A bibliai tíz csapással fenyegette meg csütörtökön Jiszrael Katz izraeli védelmi miniszter a jemeni húszi lázadókat, miután a felkelők újabb rakétatámadást intéztek Izrael ellen.
A tárcavezető az X-en közzétett üzenetében a három napos sötétséget és az elsőszülöttek halálát hozta fel példaként, leszögezve: ”mind a tíz csapást rájuk fogjuk mérni”.
Csütörtökre virradóra Jemenből – 24 óra alatt immár harmadjára – három rakétát lőttek ki Izrael felé, az izraeli hadsereg közlése szerint kettőt a légvédelem megsemmisített, a harmadik pedig a zsidó állam területén kívüli nyílt területen csapódott be.
Az Irán támogatta jemeni húszi lázadók a gázai háború kirobbanása óta többször indítottak rakétákat Izrael felé, amelyek többségét az izraeli légvédelem megsemmisítette. Izrael rendszeresen válaszcsapásokkal reagál a húszi felkelők támadásaira.
A Bibliában Isten Egyiptomot sújtja tíz csapással, hogy megmutassa, mennyivel nagyobb a hatalma, mint az Egyiptomi isteneknek. Az ószövetségi történet szerint a folyók vize vérré változott, békák lepték el Egyiptomot, majd szúnyogok árasztották el az országot és elterjedtek a kártékony rovarok, dögvész pusztított, fekélyek borították el az emberek testét, jégeső verte el a termést, sáskajárás sújtotta Egyiptomot, háromnapos sötétség köszöntött az országra, és meghaltak az elsőszülöttek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket