Ismét több százezren gyűltek össze szombaton Isztambulban, hogy tiltakozzanak Ekrem Imamoglu főpolgármester hivatalból való felfüggesztése és letartóztatása miatt, valamint hogy követeljék szabadon bocsátását.
A demonstráción felolvasták Imamoglu levelét, amelyet a börtönből küldött.
Egyáltalán nincs bennem félelem, mert a nemzetünk egységes az elnyomóval szemben. Nem fogunk fejet hajtani az önkényuralom előtt
– üzente a legnagyobb ellenzéki pártnak, a Köztársasági Néppártnak (CHP) az elnökjelöltje, akit a múlt héten vettek őrizetbe és függesztettek fel hivatalából korrupció és terrorizmus támogatása vádjával.
„Minden ellenem tett lépésével Erdogan azt bizonyítja, hogy retteg az ellenfeleitől, és inkább megfutamodik az elnökválasztás elől” – állt a levélben.
A levél egy részét Imamoglu hangján olvasták fel mesterséges intelligencia segítségével, illetve hatalmas kivetítőkön korábbi beszédeiből játszottak le részleteket.
Özgür Özel, a CHP elnöke a tüntetésen bejelentette, hogy a párt petíciót indít Imamoglu szabadon engedését és előrehozott választásokat követelve. A párt vezetése közölte: mindaddig folytatják a tömeges demonstrációkat, amíg nem teljesítik a követeléseiket. Az aláírások gyűjtését vasárnap kezdik el országszerte.
Özel szerint Imamoglut azért vették őrizetbe, mert szembeszállt a diktátorral. A CHP elnöke 2,2 millióra becsülte a szombati demonstráción részt vevő szimpatizánsok számát.
A volt isztambuli főpolgármester őrizetbe vétele óta minden nap tömegek tüntetnek a török nagyvárosokban. A hatóságok azt közölték, hogy több mint 2000 embert őrizetbe vettek a tüntetésekkel összefüggésben, de a többségüket már szabadon engedték.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Luxus több mint nyolcmillióért: zsebbe nyúlhat, aki a németeknél kíván letelepedni
„Zavarállapotba” került a sorompó, jött is a vonat
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek