Egy összehangolt akció keretében összesen 1209, kiberbűnözéssel gyanúsított személyt tartóztatott le a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezete (Interpol). A júniustól-augusztusig tartó Serengeti 2.0 művelet révén 97,4 millió dollárt (több mint 32 milliárd forintot) foglaltak le a hatóságok és több mint 11 400, számítógépes bűncselekményeket célzó rosszindulatú online infrastruktúrát számoltak fel.
A 18 afrikai ország és az Egyesült Királyság nyomozói által megvalósított, online bűncselekményeket feltérképező akció során mintegy 88 ezer áldozatot azonosítottak. Valdecy Urquiza, az Interpol főtitkára szerint nemzetközi együttműködés követendő példájaként említette a razziát.
Az angolai és a zambiai fogás
Az akció keretében 37 millió dollár értékű bányászati berendezést foglaltak le és 25 kriptovaluta-bányászati központot számoltak fel az angolai hatóságok, amelyeket 60 kínai állampolgár üzemeltetett. A luandai kormány bejelentette, hogy a rászoruló közösségek áramellátásának támogatására fogják használni a lefoglalt eszközöket – írja a Business Insider Africa.
Zambiában pedig egy több mint 65 000 áldozatot megkárosító csalási ügyletet sikerült felszámolnia a hatóságoknak.
Ezenfelül Elefántcsontparton is sikerült felszámolni egy öröklési csalást, a nyugat-afrikai országokból induló szálak egészen Németországig vezettek. Az Interpol nyomozói kiemelték: annak ellenére, hogy az egyik legrégebbi csalási forma az öröklési csalás, az továbbra is jelentős bevételt jelent a bűnszervezetek számára.
Egy tragikus baleset és egy mesés örökség furcsa története
Dollármilliós családi örökség reményét csillantotta fel az az állítólag Fekete-Afrikából érkezett levél, amit egyik olvasónk kapott kézhez. A bajosan hihető történettel becserkészett hölgy azonban nem rohant rögtön a kasszához. Helyette szerkesztőségünkbe továbbította a gyanús küldeményt, vessünk rá mi is egy pillantást. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban