A két vezető, aki legutóbb egy éve találkozott, most a San Franciscótól délre található egyik birtokon üdvözölte ismét egymást dacára Peking és Washington feszült viszonyának. A megbeszélés a kétoldalú kapcsolatok fontosságának hangsúlyozásával indult, különös tekintettel arra, hogy a világ kezd felépülni a koronavírus-járvány okozta gazdasági megrázkódtatásból. Biden kiemelte, hogy a találkozó célja, hogy a vezetők megérthessék egymást, míg Hszi hozzátette, hogy komoly felelősséget viselnek a világért.
Nem merülhet fel lehetőségként két olyan nagy ország számára, mint Kína és az Egyesült Államok, hogy hátat fordítson egymásnak. Továbbra is úgy vélem, hogy a nagy országok versengése nem a mai idők uralkodó tendenciája és nem képes megoldani a Kína és az Egyesült Államok, illetve általánosságban a világ előtt álló problémákat. A Föld elég nagy a két országnak arra, hogy sikeresek legyenek. Az egyik ország sikere lehetőség a másik számára
– tette hozzá. Biden hozzáfűzte, létfontosságú, hogy vezetőkként világosan meg kell érteniük egymást, félreértések és tévképzetek nélkül és hogy kettejüknek "biztosítani kell, hogy a verseny nem fordul át konfliktusba".
Biden és Hszi az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) San Franciscó-i csúcstalálkozójának margóján tartott megbeszélésén a két ország viszonyában feszültséget okozó számos vitás kérdés kerül terítékre. Az amerikai kormányzat előzőleg közölte, hogy a négyszemközti találkozón mindenek előtt a két ország gazdasági versenyének felelős mederbe tereléséről, a kommunikációs csatornák nyitva tartásáról és a konfliktus elkerüléséről lesz szó.
A TikTok hamarosan véget vethet Amerika Izrael-barátságának?
Az amerikai törvényhozók újra felszólítanak az alkalmazás korlátozására, mert a fiatalok körében egyre növekvő palesztinbarát nézetek miatt aggódnak. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán