Az incidens során legalább három munkás sérült meg, egy munkás súlyosan, kettő pedig könnyebben. A rendőrség, a mentők és a tűzoltók is kivonultak a helyszínre a baleset után.
Nem hivatalos információk szerint az egyik munkást a romok betemették, őt a törmelékek alól a kiérkező hatóságok és a többi munkás segítségével tudták kimenteni – írja az Index.
A horvát főváros közleménye szerint a súlyosan sérült munkást kórházba szállították, nincs életveszélyben.
A horvát sajtó azt írja, hogy az uszoda építését a kivitelező Strabag cég alkalmazottai végzik. A baleset okának megállapítására a rendőrség vizsgálatot indított.
A város közleménye szerint a Spansko nevű uszoda építési munkálatai a tervek szerint haladtak. A projektet tavaly júliusban kezdték meg, amelynek keretében 18 hónap alatt végeztek volna a komplexum megépítésével, így 2026 elején már új, modern uszodát kaphatnak a zágrábiak.
A horvát turizmus a magas árak nagy vesztese lehet
Mindent meg kell tennie a horvátoknak, hogy ne hagyják cserben őket a turisták. Az áremelkedés visszahúzhatja őket, hiszen a görögök és a spanyolok is tudnak természeti csodákat kínálni.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak