Lúgos hatású tisztító- vagy zsírtalanítószer volt abban az ízesített ásványvízben, amelynek elfogyasztása után egy férfi Horvátországban kórházba került súlyos szájüreg- és gégesérülésekkel – derült ki az igazságügyi vizsgálatokat végző laboratórium jelentésből csütörtökön.
További húsz eredeti csomagolásban átvett, ugyanazt az italt tartalmazó üvegpalackban a szokásos pH-értékű folyadékot találták – közölte a fiumei rendőrkapitányság, amely a nyomozást vezette.
Horvátországban az elmúlt néhány napban 45 személy jelentkezett valamelyik kórház sürgősségi osztályán szájüregi sérülésekkel, azt állítva, hogy a Coca-Cola horvátországi forgalmazójának egyik szénsavas üdítőjét fogyasztották el előtte.
A Coca-Cola Horvátország szerdán két termékét is visszavonta a kereskedelmi forgalomból.
Sajtóközleményükben azt írták: szóbeli hatósági határozat miatt döntöttek így, bár megjegyezték, hogy belső vizsgálatuk sem a gyártásban, sem a termékekben nem mutatott ki szabálytalanságot. „Továbbra is együttműködünk az illetékes hatóságokkal, és konkrét lépéseket teszünk fogyasztóink védelme érdekében” –tették hozzá.
Az eset miatt az országban több üzletlánc is úgy döntött, hogy elővigyázatosságból a Coca Cola minden alkoholmentes italát leszedi a polcokról, és hasonlóan járt el a legtöbb vendéglátóipari cég is.
Vili Beros horvát egészségügyi miniszter csütörtökön a sajtónak úgy nyilatkozott:
úgy tűnik, hogy csak egy bizonyított esetről beszélhetünk, és lehet, hogy nincs is köze a Coca-Cola üdítőihez.
A Fiumében történt mérgezés lehet szándékos károkozás vagy véletlen hiba, az összes többi beteg azonban a pánik vagy más okok miatt jelentkezett a sürgősségi osztályokon – mondta a tárcavezető, hozzátéve, hogy mindössze négyüknél állapítottak meg nyálkahártyán bekövetkezett változásokat, amelyek nem kell, hogy közvetlenül összefüggésben legyenek egy lúgos anyag koncentrációjával.
Kedd óta több mintát bevizsgáltak Zágrábban is az állítólagos sérüléseket okozó termékek közül, de a Horvát Közegészségügyi Intézet (HZJZ) közlése szerint mindegyikük megfelelt az előírásoknak.
A pusztító rágcsálók állnak nyerésre, röhögnek a mancsukba
Semmi reményük a gazdáknak: a Nébih nem engedélyezi a mezei pockok elleni teljes felületkezelést. A rágcsálóírtás persze ettől még kötelező. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Tízből hét budapesti már az online vásárlás szerelmese, vidéken más a helyzet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem