Az Európai Unió beléptetési/kiléptetési rendszere (Entry/Exit System - EES) digitálisan rögzíti a harmadik országok állampolgárainak belépési, illetve kilépési adatait, és felváltja az útlevelek kézi pecsételését – írja az MTI.

A horvát belügyminisztérium kiemelte, az EES elektronikusan rögzíti a harmadik országok állampolgárainak belépési és kilépési idejét és helyét, kiszámítja a megengedett tartózkodási időt, valamint biometrikus adatokat gyűjt – arcfotót és a jobb kéz négy ujjának lenyomatát.

A 12 év alatti gyermekek mentesülnek az ujjlenyomatvétel alól. A későbbi belépések során a rendszer az útlevélben szereplő fotót összeveti az EES-ben tárolt képpel, ami felgyorsítja az ellenőrzést.

A tájékoztatás szerint a rendszert valamennyi nemzetközi határátkelőn alkalmazzák, beleértve azokat is, amelyek ideiglenesen nemzetközi forgalomra vannak kijelölve Bosznia-Hercegovinával kötött megállapodás alapján. A rendszer bevezetésének első szakaszában a regisztráció napi legalább négy órán át lesz elérhető, amit fokozatosan bővítenek, és hat hónapon belül eléri a 24 órás működési időt. A határátkelőkön külön EES-sávokat jelölnek ki a harmadik országok állampolgárai számára, de nagyobb forgalom esetén a rendszer minden sávban működni fog.

Az EES-sel egyidőben Horvátország bevezeti az úgynevezett nemzeti könnyítési programot (NPO) is azoknak a harmadik országbeli utasoknak, akik gyakran lépik át a határt, és nem jelentenek biztonsági kockázatot.

Az NPO résztvevői gyorsabban haladhatnak át a határellenőrzésen, mivel ismételt belépéskor nem kell új biometrikus mintát adniuk - a rendszer az útlevélfotót összeveti a már rögzített EES-adatokkal.

A zágrábi, spliti, dubrovniki, pulai, zadari és rijekai reptéren EES-kioszkokat helyeznek üzembe azok számára, akik első alkalommal lépnek be a schengeni térségbe, és még nincs EES-profiljuk.

Az eljárás során az utas szkenneli útlevelét, majd biometrikus arcfelvételt és ujjlenyomatot ad, valamint egy rövid kérdőívet is kitölt, amely 15 nyelven lesz elérhető.

A rendszer bevezetése meghosszabbíthatja a határellenőrzés idejét, különösen az első alkalommal belépő utasok esetében. A horvát belügyminisztérium ugyanakkor arra számít, hogy a várakozási idők fokozatosan csökkennek, amint a rendszer rutinszerűvé válik, és egyre több utasnak lesz saját EES-profilja.

Jövő év elejére készülhet el a Budapest–Belgrád gyorsvasútvonal teljes szakasza

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke elmondta, hogy a Lázár Jánossal folytatott megbeszélésén felhívta a miniszter figyelmét: a gyorsvasút mellett továbbra is szükség van az ingázók helyzetének megkönnyítésére.
Bővebben>>>