A holland kormány bejelentette, hogy a mobiltelefonokat is tartalmazó eszközöket kitiltják az osztálytermekből, hogy azok ne zavarják a tanulást. A kezdeményezést az iskolákkal együttműködve vezetik be, és a jövő év elején lép életbe – adta hírül a BBC.

Lesznek azért kivételek, többek között az orvosi ellátást igénylő vagy fogyatékkal élő diákok, valamint a digitális készségekre összpontosító órák esetében. A tilalom jogilag egyelőre nem végrehajtható, de a jövőben azzá válhat.

Bár a mobiltelefonok szinte összeforrtak az életünkkel, mégsem tartoznak az osztályterembe. A diákoknak ott kell tudniuk koncentrálni, és minden lehetőséget meg kell adni nekik a jó tanuláshoz. Tudományos kutatásokból tudjuk, hogy a mobiltelefonok ezt megzavarják

– fejtette ki Robbert Dijkgraaf oktatási miniszter.

Nagyon fontos a képernyőidő korlátozása

Számos tanulmány megállapította, hogy a gyermekek képernyőidő-korlátozása összefügg a megismerés és a koncentráció javulásával. A holland tiltás egyéb technikai eszközökre, többek között a tabletekre és az okosórákra is kiterjed.

A kormány szerint az egyes iskolák feladata lesz, hogy a tanárokkal, szülőkkel és diákokkal megállapodjanak a pontos szabályokról, beleértve azt is, hogy teljesen ki akarják-e tiltani az eszközöket az iskolákból. A szabályozástervezet a minisztérium, az iskolák és a kapcsolódó szervezetek közötti megállapodás eredménye, amelyet a 2024/2025-ös tanév végén felülvizsgálnak majd, hogy kiderüljön, mennyire működött jól, és szükség van-e törvényes tiltásra.

A bejelentés Finnország múlt heti hasonló döntését követi. Az ottani kormány bejelentette, hogy törvénymódosítást hajt végre annak érdekében, hogy könnyebbé váljon a telefonhasználat korlátozása az iskolákban. Anglia és Franciaország szintén javasolták a mobiltelefonok betiltását a tanulás javítása érdekében.