Az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy elfoglalták Zaporizzsja települést a donyecki régióban, amely kulcsfontosságú a Dnyipropetrovszk megye határán állomásozó ukrán erők számára. Nem sokkal később pedig Kína is hadgyakorlatot kezdett Tajvan körül, amely „szigorú figyelmeztetésként és elrettentésként szolgál a tajvani függetlenséget támogatókkal szemben” – közölte a kínai hadsereg kedden.
Oroszország és Kína lépéseket is tett a héten a kétoldalú kapcsolatok következetes erősítése érdekében. A májusra tervezett orosz-kínai csúcstalálkozót készítette elő egy külügyminiszteri tárgyalás: Szergej Lavrov kedden Moszkvában fogadta kínai hivatali partnerért, Vang Jit.
Kapcsolódó
A dél-koreai alkotmánybíróság pedig jóváhagyta a tavaly decemberben hadiállapotot bevezető államfő, Jun Szogjol felelősségre vonását. A politikus a pénteki ítélet mellett büntető eljárás alatt is áll, ami akár halálbüntetéssel is végződhet.
Le Pent egy mozdulattal letörölték az elnökaspiránsok névsorából
Hétfőn bűnösnek mondta ki a francia bíróság Marine Le Pent, a radikális Nemzeti Tömörülés párt ikonikus alakját. Öt évre eltiltották a közügyektől, ennek következtében a 2027-es elnökválasztáson sem indulhat.
„A pártnak nyilván B-tervre lesz szüksége, mostani tudásunk szerint valószínűleg Jordan Bardella veszi át az elnökaspiráns szerepkört” – nyilatkozta az Economxnak Soós Eszter, a Francia politika szerkesztője, a Milton Friedman Egyetem adjunktusa. Bardella, aki a 2027-es elnökválasztás idején 31 éves lesz, 2022-ben vette át a pártelnöki teendőket Le Pentől. Ő az első, aki a Le Pen családon kívülállóként megtehette ezt.
Le Pen jelezte, fellebbezni fog, a helyzete azonban csak akkor változhat, ha gyorsan születik eltérő ítélet másodfokon. Erre pedig az aktuális elemzések szerint nincs sok esély.
Trump beizzította a maga láncfűrészét
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, elfogyott a türelme Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szemben. „Putyinnak alkut kell kötnie Zelenszkijjel, akár tetszik, akár nem. Egyelőre nem vagyok elégedett az eddigi eredményekkel” – mondta Trump.
Az amerikai fél 25 százalékos vámot vetne ki az orosz olajra, ha a Kreml nem teljesíti a közelmúltbeli szaúd-arábiai béketárgyalásokon megbeszélt feltételeket – írja a Kyiv Post.
Trump részéről azonban egyéb vámintézkedésekre készült, amelyek végül meg is érkeztek. Az amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok 34 százalékos vámot vet ki Kínára. Japánnak 24 százalékos tarifát kell fizetnie. Az Európai Unió 20 százalékot kapott, míg az Egyesült Királyságot „mindössze” 10 százalékos, alap univerzális vámmal sújtotta. A továbbiakban például Vietnam 46, Kambodzsa 49, Tajvan 32, Dél-Afrika 30, India 26, Dél-Korea 25, Thaiföld 36, Svájc 31, Malaysia 24, Indonézia pedig 32 százalékos vámmal kell, hogy szembesüljön.
Trump elsöprő globális vámtételei nem vonatkoznak azonban Oroszországra és szövetségeseire. A hivatalos magyarázat szerint már így is agyon vannak szankcionálva.
A háttérben azonban felsejlik a hatalmas orosz-amerikai uránbiznisz. Trump vámintézkedései világszerte heves reakciókat váltottak ki: számos ország éles kritikát fogalmazott meg és sokan válaszlépéseket helyeztek kilátásba. A kínaiak is elsütötték a nehéztüzérség ágyúikat a vámháborúban. Peking bejelentette, hogy április 10-től további 34 százalékos vámokat vet ki az amerikai árukra és korlátozzák a ritkaföldfémek kivitelét is.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) pedig felhívást intézett az Egyesült Államokhoz és kereskedelmi partnereihez, hogy konstruktívan működjenek együtt a feszültségek csökkentése érdekében.
Szigorú fellépéssel akadályoznák a vírus terjedését
Szlovákia után Ausztria is lezárt határátkelőket, hogy megakadályozza a ragadós száj- és körömfájás terjedését. Bár még nem találtak fertőzött állatot, a száj- és körömfájás járvány terjedésének megakadályozására, komoly intézkedéseket hoztak Csehországban is. Megtiltották egyes Magyarországról származó állati termékek bevitelét is.
De a fertőzés megjelenésének megakadályozása érdekében Szerbia is fertőtlenítő pontokat állított fel a szerb-magyar határon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cicások figyelem: brutális szigor jön, teljesen megváltozik az állattartás
Sokak rémálma válhat valóra: minden jel arra mutat, hogy a legrosszabbra kell készülnünk
Titokzatos karácsonyi csomagok érkeznek a nyugdíjasokhoz: már el is kezdődött a kézbesítés
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Kiderült, miért ilyen drágák az élelmiszerek: a számok egy sokkoló valóságra mutatnak rá
Döbbenetes végjáték: hajszálon múlt a világbajnoki cím sorsa
Elkezdődött a mozgolódás: óriási puccs készülhet Moszkvában, több tízezren állnak már fegyverben
Senki sem számított erre: rendkívül agresszív ragadozók jelentek meg a Balatonban
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak