A kínai pénzügyminisztérium bejelentette, hogy április 10-től további, 34 százalékos vámokat vet ki az amerikai árukra.
A kínai kereskedelmi minisztérium ezzel szinte egy időben korlátozásokat jelentett be egyes ritkaföldfémekkel kapcsolatos termékekre.
A közepes és nehéz ritkaföldfémek, köztük a szamárium, a gadolínium, a terbium, a diszprózium, a lutécium, a szkandium és az ittrium Egyesült Államokba irányuló exportjának pekingi szabályozása április 4-én lép hatályba.
Peking 16 egyesült államokbeli szervezetet is felvett az exportellenőrzési listájára.
„Az adott cikkekre vonatkozó export-ellenőrzések a kínai kormány által a törvénnyel összhangban történő végrehajtásának célja a nemzetbiztonság és az érdekek jobb védelme, valamint az olyan nemzetközi kötelezettségek teljesítése, mint például a non-proliferáció” (Az atomenergia békés célú felhasználása, a nukleáris fegyverkezés visszaszorítása szerk.)
– áll a kínai Kereskedelmi Minisztérium közleményében – amelyet a Reuters idézett.
Eljött a leszámolás? Megrendítő ütést vinne be Trump
A szakértő szerint Washington csalódott a globalizációban és vesztesként tekint magára, mert a korábbi adminisztrációk révén feladta ipari előnyét és hozzásegítette Kínát ahhoz, hogy az olcsó munkaerővel és állami dotációk segítségével kihasználják az Egyesült Államokat és más gazdasági régiókat világszerte.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket