Szerbia fertőtlenítő pontokat állított fel a Röszke-Horgos határátkelőn a teher- és személygépjárművek számára – közölte a szerbiai mezőgazdasági minisztérium. A minisztérium fokozott biobiztonsági intézkedéseket vezetett be a Magyarországon és Szlovákiában kialakult kedvezőtlen járványügyi helyzet és a ragadó száj- és körömfájás vírusának magas behurcolási kockázata miatt.
Minden Magyarországról Szerbiába belépő járművet fertőtlenítő akadályokhoz irányítanak a szükséges fertőtlenítési intézkedések végrehajtása érdekében. Emellett az említett határátkelőhelyen különleges ellenőrző pontokat készítettek elő a közlekedési eszközök alaposabb fertőtlenítésére
– olvasható a közleményben. A mezőgazdasági tárca kifejtette, hogy a fertőtlenítési pontokon kézi vagy gépi eszközökkel fújják le a gépjárműveket a minél alaposabb fertőtlenítés érdekében.
A minisztérium azt is megjegyezte, hogy azokból az országokból, ahol megbetegedést állapítottak meg, vagy korlátozó intézkedéseket vezettek be, szigorúan tilos szarvasmarha, sertés, juh és kecske, valamint állati eredetű termékek behozatala, beleértve az utazók által fogyasztásra szánt élelmiszereket is, ha azok állati eredetű terméket tartalmaznak.
Szerbiában eddig nem jelent meg a ragadós száj- és körömfájás.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező