Az amerikai belbiztonsági minisztérium tájékoztatása szerint
az amerikai kormányzat megvonja a Harvard Egyetem jogát a külföldi diákok fogadására részben terroristapártoló tevékenység miatt.
Az intézkedés nyomán
- az elit egyetem a jövőben nem vehet részt a szövetségi kormány által felügyelt Diák- és Cserelátogatói Programban (Student and Exchange Student Program), ami diák- és kutatói vízummal érkezők fogadását teszi lehetővé a felsőoktatási intézmények számára;
- a már a Harvardra járó diákoknak más intézménybe kell átiratkozniuk a következő tanévben, ellenkező esetben elveszítik diákvízumukat.
Az indoklás alapján a Harvard azért szembesül a súlyos következménnyel, mert elutasította, hogy a külföldi diákok magatartásáról szóló adatokat adjon át a szövetségi kormánynak.
„Kiváltság és nem jog az egyetemek számára a külföldi diákok beiratkozásának lehetősége, és a tőlük származó magasabb tandíjakból eredő anyagi haszon” – fogalmazott az MTI tudósítása szerint Kristi Noem miniszter, aki szerint miután az intézmény számos esélyt kapott, hogy megfeleljen a szövetségi kormány elvárásának, és mégsem teljesítette az előírásokat, elveszíti a külföldi diákok fogadásának privilégiumát.
Hozzátette:
ez az adminisztráció elszámoltatja a Harvardot erőszak elősegítése, antiszemitizmus és a Kínai Kommunista Párttal való együttműködés miatt.
Az intézkedés indoklásában az is szerepel, hogy a Harvard
- „terroristapártoló tevékenységet” folytatott,
- ellenséges közeget teremtett zsidó diákok számára,
- támogatta a „Hamász retorikáját”
- és rasszista gyakorlatot követ az úgynevezett sokszínűség, egyenjogúság és elfogadás (Diversity, Equity and Inclusion, röviden DEI) célkitűzések érvényesítésében.
Kristi Noem utolsó lehetőségként 72 órát adott a Harvard Egyetemnek, hogy rendelkezésre bocsátsa a Trump-adminisztráció által kért információkat, és ezzel elkerülje a diákvízumok megvonását.
A szövetségi adminisztráció a közelmúltban már összesen mintegy 3 milliárd dollár támogatást, főként kutatási pénzt fagyasztott be a Harvardnál, részben a felsőoktatási intézményben tartott palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetések nyomán.
Az egyetem pert indított a Trump-adminisztrációval szemben a szövetségi források megvonása miatt, mert véleménye szerint a pénz elvételéhez nincs joga a szövetségi kormánynak.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Miniszterhelyettes az Economxnak: néhány év múlva függetlenedünk az orosz földgáztól, itt a terv
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani