„A kezünkben lévő nagy számú ellenséges túsz szabadulásának az ára minden (palesztin) elengedése az izraeli börtönökből” – közölte Abu Obeida, a Hamász katonai szóvivője egy videofelvételen, amelyet a Hamász televíziójában, az al-Akszában tettek közzé.
„Ha az ellenség egy csapásra le kívánja zárni a fogva tartottak kérdését, mi készek vagyunk erre. Ha szakaszonkénti eljárást akar, arra is készen állunk” – mondta.
Az izraeli hatóságok legfrissebb adatai szerint mintegy kétszázharminc túszt raboltak el az október 7-i támadás során, akiket állítólag a Hamász vezette palesztin területen tartanak fogva.
Korábban Szergej Lavrov orosz külügyminiszter arról beszélt, lehetetlen elpusztítani a Hamász iszlamista palesztin szervezetet – amit Izrael ígért – anélkül, hogy elpusztítanák Gázát a civil lakosainak többségével együtt
A Gázai övezetet uraló Hamász fegyveresei október 7-én meglepetésszerű támadást indítottak Izrael ellen, betörtek az ország déli részébe, több mint 1400 embert meggyilkoltak, további mintegy háromezret megsebesítettek, valamint mintegy 230 embert elraboltak és túszként tartanak fogva. A gázai egészségügyi hatóságok pénteki adatai szerint az izraeli válaszcsapásokban azóta már több mint 7300 ember halt meg a Gázai övezetben, a sebesültek száma pedig 19 ezerhez közelít.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol