Őrizetbe vettek egy orosz kormányzóhelyettest hétfőn az Ukrajnával határos Belgorodi területen napvilágra került ügyben, amely védelmi létesítmények építésére szánt költségvetési pénzek elsikkasztásával kapcsolatos – jelentették be az orosz hatóságok.
Vlagyimir Bazarovot, a Kurszki terület kormányzóhelyettesét kora reggel vették őrizetbe egy olyan ügyben, amely még a korábbi, belgorodi kormányzóhelyettesi hivatalához köthető – közölte Alekszandr Hinstejn, a Belgorodi terület ügyvivő kormányzója a Telegramon.
Hozzáfűzte, az első információk szerint az ügy védelmi létesítmények építésével kapcsolatos, amelynek irányításával Bazarovot bízták meg.
Egy másik tisztségviselő a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta, hogy
nagyjából egymilliárd rubelt, azaz 4,2 milliárd forintnyi összeget sikkasztottak el abból a pénzből, melyet a határ menti térség védelmének megerősítésére szántak.
Az MTI emlékeztet, hasonló ügyben áprilisban őrizetbe vették Alekszej Szmirnovot, a kurszki régió volt kormányzóját: őt is azzal gyanúsították, hogy a védművek építésére szánt költségvetési pénzeket sikkasztott el. Elődje, a kormányzói tisztsége után közlekedési miniszterré kinevezett Roman Sztarovoj júliusban öngyilkos lett, orosz sajtójelentések szerint ellene is vizsgálat folyt ugyanebben az ügyben.
Börtönbe megy Oroszország egyik legkorruptabb tábornoka
A Moszkvai Városi Bíróság 13 év börtönbüntetésre ítélte Timur Ivanovot, az Orosz Föderáció volt védelmi miniszterhelyettesét. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban