Több ezren vonultak utcára Tbilisziben, Grúziában szombaton, amikor az ellenzék szervezte tüntetésen a résztvevők egy csoportja megpróbálta megostromolni a grúz elnöki palotát. A rendőrség öt embert – köztük a neves operaénekes és aktivista Paata Burchuladze-t – vett őrizetbe, miközben vízágyúval és paprikasprével igyekeztek feloszlatni a tömeget. Az összecsapások során legalább 21 rendőr és hat tüntető sérült meg.
A feszültség hátterében a tavalyi, sokak szerint elcsalt választás áll, amelyen ismét a kormánypárti Grúz Álom nyert.
Azóta az ország politikai válságban van, a kormány ugyanis parkolópályára tette az Európai Unió-csatlakozás ügyét, miközben folyamatosan fellép az aktivisták, független sajtó és politikai ellenfelei ellen. Az utóbbi hónapokban sorra zárják börtönbe a Nyugat-barát ellenzék vezetőit, emiatt a fővárosban és más városokban is tömegtüntetések kezdődtek.
A szombati napon országos önkormányzati választásokat is tartottak, amelyeket azonban szinte teljes egészében bojkottált az ellenzék, tiltakozásul a kormányzati fellépések ellen. Ennek ellenére a Grúz Álom minden egyes önkormányzatban többséget szerzett, a leadott szavazatok több mint 80 százalékával.
A tüntetések élén Burchuladze, az operaénekes állt, aki a palota ostroma előtt nyilatkozatban szólította fel a belügyminisztérium dolgozóit: kövessék a nép akaratát, és azonnal tartóztassák le a Grúz Álom hat vezető politikusát. A demonstráció idején a résztvevők sokan grúz és uniós zászlókat lengettek, “a demokrácia megmentése” érdekében.
A kormány erőteljesen reagált. A tüntetés előrehaladtával a résztvevők próbáltak bejutni az elnöki palota területére, mire a rohamrendőrség paprikasprével és vízágyúkkal lépett fel ellenük.
A politikai légkör egyre feszültebb. Mint azt az egyik fiatal tüntető, a 21 éves Ia elmondta: barátaival feketében, sisakban és gázmaszkban érkeztek, hogy a főváros ikonikus főútján, a Rusztaveli sugárúton felszerelt mesterséges intelligencia-alapú térfigyelő kamerák ne tudják azonosítani őket. “Ha színes ruhát viselünk, könnyebb felismerni minket, és akkor megyünk is a börtönbe” – fogalmazott Ia. Mint mondta, ez már nem egyedüli történet: több száz tüntető kapott súlyos, 5000 laris (mintegy 600 ezer forintos) bírságot, amiért a hatóságok szerint “illegálisan foglalták el az utcákat”.
A tiltakozáshullám résztvevői körében széleskörűen elterjedt az a nézet, hogy a Grúz Álom valójában „Orosz Álom”, azaz az orosz érdekeket szolgálja.
Miközben a vidéki régiókban a kormány népszerűbb békepárti üzenetével, a nagyobb városokban úgy látják, hogy az ország vezetése az oroszok érdekében kormányoz, szemben a társadalom jelentős részének reményeivel, hogy Grúzia csatlakozzon az Európai Unióhoz.
Az országban sokak szerint minden eddiginél súlyosabb a politikai helyzet. Az ellenzéki vezetők többsége börtönben ül, a választásokat elutasító ellenzéki tábornak pedig egyre szűkülnek a lehetőségei – írja a BBC.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot