A pénteki sajtótájékoztatón a szlovák belügyminiszter, valamint a Szlovák Információs Szolgálat (SIS), továbbá a pénzügyőrség is részt vett. Robert Fico állítása szerint a Grúz Nemzeti Légióval kapcsolatban áll a Békét Ukrajnának nevű szervezet is, akik a múlt héti szlovákiai tüntetések szervezésében is részt vettek.
A kormányfő azt is állítja, hogy a légió az ukrán hírszerzés irányítása alatt áll, és vezetője – aki részt vett a kijevi Majdanon, majd később a Tbilisziben zajló hasonló eseményekben – egyike azoknak a személyeknek, akiket a szlovák hatóságok a napokban tiltólistára tettek, vagyis nem tartózkodhat Szlovákia területén.
Jana Maskarova országos rendőrfőkapitány és Matus Sutaj Estok szlovák belügyminiszter csütörtökön jelentették be, hogy kiutasítanak egy ukrán állampolgárt, többeknek pedig megtiltják az országba való belépést a szlovák kormány tervezett megbuktatásával kapcsolatos tevékenységekkel összefüggésben – írja az MTI.
„Ne ránk mutogass, nézz tükörbe”: üzenték Ficónak a dühös ukránok
Az ukrán külügyminisztérium nem finomkodott Robert Fico szlovák miniszterelnökkel: a jelek szerint egyre élesedik a gáztranzit leállításával kirobbant szlovák-ukrán csörte.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Bénultság az Egyesült Államokban, már a helyi statisztikák sem készülnek el időben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához