Dánia légterét orosz katonai repülőgépek közelítették meg csütörtökön, ezért riasztották a NATO vadászgépeit, köztük két magyar Gripent is, amelyek a litvániai Siauliai légibázisról szálltak fel. 

A NATO légi parancsnokságának tájékoztatása szerint egy Szu-30-as, egy Szu-35-ös és három Mig-31-es orosz gép közelítette meg Dánia légterét.

Dánia repülőterét korábban lezárták, mert drónokat észleltek Aalborg közelében, azonban még nem biztos, hogy emögött Oroszország állt. Habár a dán kormányzat nem zárja ki ennek lehetőségét, Oroszország „alaptalannak” nevezte a vádakat.

A magyar Gripeneket már többször is bevetették a balti légtérben. Legutóbb augusztusban fogtak olyan orosz gépeket, amelyek nem teremtettek rádiókapcsolatot a légiforgalom-irányítással, nem rendelkeztek repülési tervvel, és nem használtak válaszjeladót.

A Magyar Honvédség augusztus 1-jétől november végéig mintegy 80 katonával és négy JAS–39 Gripen harci repülőgéppel vezető nemzetként látja el – Spanyolországgal és Olaszországgal együttműködve – a balti országok légtérrendészeti feladatait.

A Honvédség Magyarországon kívül hat másik állam légterét védi egyszerre: a balti államok mellett Szlovákia, Szlovénia és Horvátország felett is őrködnek a Gripenek. Ez azért szükséges, mert ezek az országok már leselejtezték szovjet vadászgépeiket – részben átadták Ukrajnának –, az új típusokat azonban még nem vették át – írja az Index