Abdullah jordániai király Donald Trump társaságában, a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában jelentette be, hogy Amman kész kétezer beteg gyermeket befogadni a Gázai övezetből.
A hasemita vezető vélhetően ezzel is igyekezett az amerikai elnök kegyeit keresni, aki azzal fenyegetőzött, hogy visszatartja a segélyeket, ha Jordánia nem hajlandó gázai palesztinokat befogadni
– írja a The Times of Israel.
Ez annyira gyönyörű. Zene füleimnek
– reagált a bejelentésre az amerikai elnök, annak ellenére, hogy az Abdullah által javasolt szám az övezet lakosságának mindössze 0,1 százalékát teszi ki.
Donald Trump pedig naponta adja értésre, hogy továbbra is ragaszkodik ahhoz a tervéhez, hogy Washington átvegye az enklávét és véglegesen áttelepítse annak teljes lakosságát.
Arra a kérdésre, hogy helyesli-e az amerikai elnök elképzelését, a láthatóan feszengő Abdullah úgy válaszolt: „nekem az országom érdekeit kell néznem”, ám ettől függetlenül többször is kitért az amerikai tervvel kapcsolatos újságírói kérdések elől.
Donald Trump ugyanakkor a sajtótájékoztatón elmondta, hogy tervei szerint valószínűleg lesz majd egy földterület Jordániában és Egyiptomban is, ahol a palesztinokat elszállásolják. Arra a kérdésre, hogyan tud majd egyszerűen csak áttelepíteni 2 millió embert, Trump úgy válaszolt:
Ez nagyon kis számú ember ahhoz képest, ami az évtizedek és az évszázadok során történt... Nagyon boldogok lesznek. Nincs még egy olyan veszélyes hely a világon, mint a Gázai övezet. Nem akarnak ott lenni. Nincs alternatívájuk.
Kedden az egyiptomi külügyminisztérium bejelentette, hogy a Gázai övezet „újjáépítésére vonatkozó átfogó elképzelést kíván bemutatni”, amely biztosítja, hogy a palesztinok a földjükön maradjanak.
Abdullah megjegyezte, hogy Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceg arab kollégákat is meghívott, hogy Rijádban tárgyalják meg az ügyet.
A találkozó után a jordán király a Twitteren azt írta, hogy a Trumppal folytatott megbeszélései „építő jellegűek”, ugyanakkor a találkozót arra használta fel, hogy megismételje „Jordánia rendíthetetlen álláspontját a palesztinok gázai és ciszjordániai kitelepítése ellen”.
„Ez az egységes arab álláspont” – tette hozzá.
„A Gázai övezet újjáépítése a palesztinok kiszorítása nélkül és a súlyos humanitárius helyzet kezelése mindenki számára prioritás kell, hogy legyen.”
Abdullah a „béke emberének” nevezte Trumpot, és dicsérte őt a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról szóló megállapodásért.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon