Megismételte a Gázai övezet újjáépítésére és átvételére vonatkozó terveit Donald Trump. Az amerikai elnök egyenesen úgy fogalmazott, hogy az övezetet „nagy ingatlanterületnek” tekinti – számolt be a CNN.
„Úgy gondolom, nagy hiba lenne megengedni az embereknek – a palesztinoknak vagy a Gázában élőknek –, hogy még egyszer oda visszamenjenek, és nem akarjuk azt sem, hogy a Hamász visszatérjen. Úgy tekintünk az övezetre, mint egy nagy ingatlanterületre, amelyet az Egyesült Államok fog birtokolni, és lassan – nagyon lassan, nem rohanunk – fejleszteni. Hamarosan stabilitást hozunk a Közel-Keletre” – mondta Donald Trump újságíróknak az Air Force One fedélzetén, miközben a New Orleans-i Super Bowlra utazott.
Az amerikai elnök hozzátette, hogy tervei szerint a közel-keleti országok is beszállhatnának az övezet újjáépítésébe.
Trump korábbi ingatlanmágnási szemszögéből nézve Gázát „bontási helyszínnek” minősítette, amelyet „kiegyenlítenek” és „megjavítanak”.
Az amerikai elnök először kedden vetette fel a javaslatot izraeli kollégájával, Benjamin Netanjahuval közös sajtótájékoztatóján. „Az Egyesült Államok átveszi a Gázai övezetet, és mi is foglalkozunk vele" - mondta Trump, később új közel-keleti riviéraként jellemezve elképzelését a térségről.
Netanjahu azóta „forradalmi, kreatív víziónak” minősítette Trump tervét, míg a regionális országok határozottan elutasították az amerikai ötletet.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője