Egyik napról a másikra elvágta az áramellátás egy részét egy rágcsáló a frankfurti repülőtéren. Az áram több órára elment az éjszaka folyamán, amelynek oka az volt, hogy egy peleféle rágcsáló rövidzárlatot okozott.
A Syna energetikai vállalat közlése szerint a rágcsáló hétfőn 22 óra 45 perc körül váltotta ki a zárlatot, az áramszolgáltatás megszűnése után a repülőtér tűzoltóságát is be kellett vetni az incidensbő leredő füst miatt – írja az Euronews.
A problémát végül hajnali fél 4 környékén sikerült orvosolni, a rágcsálót pedig már elpusztulva találták meg a vezeték mellett, amit megrágott.
A repteret üzemeltető Fraport szerint az incidens nem volt különösebb hatással a légi forgalomra, mivel az röviddel azelőtt történt, hogy az éjszakai járatok le- illetve felszálltak volna.
Ugyanakkor a reggeli órákban a repülőtér azt írta X közösségi oldalán, hogy technikai problémák miatt késésekre és járattörlésekre lehet számítani.
Németország lezárja egyik legforgalmasabb vasútvonalát
Öt hónapig lakat kerül a Frankfurt és Mannheim közötti 70 kilométeres szakaszra.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga