Francois Bayrou francia kormányfő hétfőn jelentette be, hogy szeptember 8-ára, két héttel a törvényhozók munkába állása előtt, rendkívüli ülést hív össze.
A miniszterelnök arra számít, hogy ha a konkrét megszorítási javaslattal nem is, legalább azzal egyetértenek a képviselők, hogy Franciaország súlyos pénzügyi helyzetét orvosolni kell. Az esélyek viszont a régóta centristának számító politikus ellen szólnak. A Nemzeti Tömörülés és az Engedetlen Franciaország is a kormány megbuktatása mellett tette le a voksát.
Annak érdekében, hogy Bayrou túlélje a szavazást, meg kell győznie a szocialistákat arról, hogy a kormány mellett szavazzanak, a párt vezetője, Olivier Faure azonban élesen bírálta ezt a lehetőséget. A balközép párt még mindig dühös Bayrou-ra az év eleji nyugdíjreform-tárgyalások kudarca miatt – írja a Politico.
A francia kormányfőnek a törvényhozási folyamat későbbi szakaszában kellett volna bizalmi szavazáson részt vennie. Így viszont, hogy két nappal a szeptember 10-i országos leállás előtt hívott össze ennek kapcsán rendkívüli ülést, gyorsított eljárásban néz szembe a kormány összeomlásának esélyével.
A túlélésre játszik a kormányfő, de a szellemet közben kiengedte a palackból
Úgy érzi sajtóinformációk szerint François Bayrou francia miniszterelnök, hogy nyárig nem kell bizalmatlansági szavazástól félnie. Azzal azonban ő is tisztában van, hogy ősszel rázós hónapok várhatnak rá. Lábujjhegyen kell majd járnia több területen is a kormányfőnek, 2026 elejétől azonban elterelődhet róla a figyelem.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel