A képviselőház csütörtökön fogadta el a törvényjavaslatot, miután a szenátus is jóváhagyta. A törvényjavaslat szerint minden olyan közösségi oldalról, ami „nyomon követi a felhasználó tevékenységét, illetve lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy tartalmakat töltsenek fel és kommunikáljanak egymással” ki lehetne tiltani a 16 éven aluliakat.
A törvényjavaslat egyik szenátusi támogatója, a republikánus Erin Grall szerint ezek az oldalak „függőséget okoznak” és „tömegesen manipulálják a gyerekeinket, hogy kárt okozzanak nekik”. Hasonló jogszabályok bevezetése egyébként más államokban is felmerült már, de a legtöbb állam nem javasolt eddig teljes tilalmat – írja a 444.
Sokak szerint ez nem a kormány dolga lenne
A törvényjavaslat ellenzői szerint nem a kormányra, hanem a szülőkre kellene hagyni az ellenőrzést, hogy a gyerek milyen oldalakat használ. Jason Pizzo demokrata szenátor szerint inkább „legyen egy törvényjavaslat, ami arra ösztönöz, hogy foglalkozzunk a gyerekeinkkel, főzzünk vacsorát, üljünk együtt az asztalhoz és hívjuk fel néha a nagymamát, hogy tudjuk, jól van-e”.
Ron DeSantis egyébként azt mondta, megérti a törvényjavaslat alapját, hogy ezek az oldalak „károsak lehetnek”, de ő is azt mondta, „a szülőknek is szerepet kell vállalniuk a használat ellenőrzésében”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
A Závecz pontos számokkal jött elő, ennyivel nőtt a Fidesz tábora
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat