Az akár nyolc órás sorban állás ellenére is több tízezer hívő gyűlt össze szerdán a Szent Péter téren, hogy még egyszer utoljára láthassa az elhunyt szentatyát.
A belépéshez többszörös biztonsági ellenőrzésen kell átesni, majd a jubileum alkalmából megnyitott szent kapun át belépve a gyászolók láthatják a főoltáron nyitott koporsójában fekvő pápát.
A délelőtt 11 órai nyitásra mintegy 20 ezer ember gyűlt össze a bazilika előtt a legkülönfélébb személyekből. Az egyház tagjai, kisgyerekes családok, római lakosok és argentinok várták, hogy elköszönhessenek Ferenc pápától.
A nagy melegben többen is rosszul lettek a tömegben, őket a közelben lévő mentők látták el. A Szent Péter térre vezető sugárúton is megbénült a közlekedés, a tömeg elállja az utat. Néhány sikertelen kísérlet azonban már történt irányításukra.
Holnap reggel héttől egészen éjfélig, pénteken héttől este hétig róhatják le kegyeletüket a hívek a bazilikában. Péntek este nyolckor lezárják az egyházfő koporsóját.
A szombati temetést kétezer rendőr és csendőr fogja biztosítani a Szent Péter tér környékén, ahol gépfegyveres katonákkal is találkozhatnak majd a gyászolók.
Róma repterei jelentős forgalomnövekedéssel számolnak péntektől, hiszen a gyászszertartásra érkezők többsége légi úton érkezik a városba.
Felsorakoznak a világ vezetői Ferenc pápa temetésén, hihetetlen biztonsági intézkedések lesznek
Egymás után jelzik a világ vezetői részvételüket Ferenc pápa temetésén, Sulyok Tamás államfő is Rómába utazik. A szombaton tíz órakor kezdődő gyászszertartást rendkívüli biztonsági intézkedések közepette tartják.Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az