A lengyel nemzetvédelmi miniszter felidézte: Varsó 2019-ben már megrendelt 18 HIMARS-sorozatvetőt, és ezek egy része már a lengyel hadsereg állományában van. A két szerződés nyomán a lengyel fegyveres erők több mint 500 HIMARS-rakétavetővel fognak rendelkezni.
A GDP négy százaléka megy védelemre
Az újabb megrendelés értelmében a rendszerek szállítását 2025 végén kezdik el, a 2026-os évet pedig a beszerzés szempontjából "biztonságosnak nevezték" az ügyletről folytatott tárgyalások folyamán – mondta el Mariusz Blaszczak.
Bejelentette: a rakétavetőket a lengyel gyártmányú Jelcz indítójárművekre szerelik, és a lengyel integrált harcirányítási rendszerrel hangolják össze.
Lengyelország Patriot légvédelmi rendszereket, F-35-ös vadászrepülőgépeket és M1A1 Abrams harckocsikat is beszerez az Egyesült Államoktól. A hadsereg korszerűsítésének keretében Dél-Koreától is vásárolnak harci eszközöket: K239 Csunmu rakétavetőket, K9-es önjáró lövegeket, K2 harckocsikat és FA-50-es vadászrepülőgépeket.
Jövőre Lengyelország a bruttó hazai termékből több mint 4 százalékot, vagyis 137 milliárd zlotyt (mintegy 11 400 milliárd forintot) szán védelmi kiadásokra.
Mintha háborúra készülnénk - kiakadt a német sajtó, hogy nekünk adják el a legtöbb fegyvert
Igy jutottunk el a háborús inflációtól a háborús beszerzésig. Persze mint minden, ez is a pénzről szól. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője