Az uniós reform célja, hogy felszámolják a visszaéléseket, valamint megfékezzék a kegyetlen üzleti gyakorlatokat, továbbá, hogy hatékonyabban védjék a háziállatok jólétét és egészségét.
A tervezet legfontosabb eleme, hogy az EU-ban élő összes macskát és kutyát, ideértve a magántulajdonban élőket is, kötelező lesz mikrochippel ellátni, és regisztrálni egy interoperábilis nemzeti adatbázisban. Erre az eladók, tenyésztők és menhelyek 4 év, a magántulajdonosok pedig a kutyák esetében 10 év, a macskák esetében pedig 15 év felkészülési időt kapnának.
A nyomon követhető rendszer célja, hogy az ismeretlen eredetű, sokszor egészségtelen körülmények között tenyésztett kölykök piacra kerülését megakadályozza, és könnyebb helyzetbe hozza a hatóságokat az illegális szaporítók felderítésében – írja az Agroinform.
Ezen felül a rendelet több, a hétköznapi állattartásban és a kiállítási világban is elterjedt gyakorlatot is betilt: például a kutyák és macskák tárgyhoz kötözését, valamint a csípős vagy fojtó nyakörvek biztonsági mechanizmusok nélküli használatát. Emellett nem lehetne részt venniük versenyeken, kiállításokon és bemutatókon a megcsonkított vagy túltenyésztett állatoknak.
Mindemellett már az EU-ba lépés előtt mikrochippel kellene a jövőben ellátni a behozott kutyákat és macskákat, valamint egy kötelező nemzeti adatbázisban kellene regisztrálni őket. A belépő tulajdonosnak emellett legalább öt munkanappal az érzekés előtt előzetes regisztrációt kellene benyújtania.
A Tisza Párt nem tud bevezetni ebadót, a Fidesz már beelőzte
Immár évek óta ebrendészeti hozzájárulást vethetnek ki az önkormányzatok, és köztartozásként behajtható. Hiába a riogatás?Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Nem is gondolnák az autósok, hogy ezzel félmilliárd forint maradt a zsebükben