A sajtóban kedden felröppent, hogy állítólag a Tisza Párt bevezetné az eb- és macskaadót, így minden kutya és macska után évi 18 ezer forintot kellene fizetni. Ezt az indexes hírt azonban Magyar Péter a Facebookon azonnal cáfolta, ezenkívül a Magyar Hang felidézte, épp a Fidesz vezette be az állatvédelmi törvény 2012-es módosításával az ebadó kivetésének lehetőségét. Ezzel több település is élt már, újabban Szigethalmon is úgy döntöttek, januártól kötelező lesz.
Emellett 2017-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be olyan törvénymódosítást, amelyből akkora felhördülés kerekedett, hogy végül visszavonták azt.
Az Országgyűlés által nagy többséggel elfogadott 1998-as törvénymódosítás ebrendészeti hozzájárulás kivetésére ad lehetőséget az önkormányzatoknak, kötelezővé teszi legalább háromévente egyszer az ebösszeírást.
Veszélyes eb esetén évi 20 ezer, egyéb kutya esetén 6000 forint ebrendészeti hozzájárulást lehet szedni „az adott év első napjáig négy hónapos kort betöltött eb után (...) A határidőre meg nem fizetett ebrendészeti hozzájárulás adók módjára behajtandó köztartozás”.
Az más kérdés, hogy az önkormányzatok jobbára azért nem élnek a lehetőséggel, mert negatív fényben tüntetné fel a polgármestereket.
A Tisza élén álló ellenzéki politikus leszögezte, egy szó sem igaz a kisállatok adójának terveiből. A milliárdosok vagyonadója mellett a házi zebrákra darabonként 100 millió forint adó kivetése viszont megfontolandó – jegyezte meg Magyar Péter.
Roppant érdekes bérkalkulátorral rukkolt elő a Tisza – senki sem járna rosszul
Új bérkalkulátorral rukkoltak elő most Magyar Péterék, mely alapján a Tisza Párt több pénzt ígér a havi bruttó 625 ezer forint alatti jövedelműeknek, míg az ennél többet keresőket nem érné semmilyen változás. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Ez igazán fájni fog Putyinnak: onnan jön a hátba rúgás, ahonnan nem várta
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Fontos bejelentést tett a Richter a női egészség területén
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Szétfagynak az orvosok a fűtés nélküli rendelőben – van, aki vesegyulladást kapott
Brutálisan kilőtt az arany ára
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter