Az Európai Bizottság azt javasolja a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak, hogy kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kedden Strasbourgban.
A testület elnöke az Európai Parlament plenáris ülésén elmondta: a nyugat- balkáni országnak egy év alatt sikerült teljes mértékben igazodnia az uniós kül- és biztonságpolitikához, „ami döntő fontosságú a jelenlegi zavaros geopolitikai időkben”. Továbbá Szarajevó olyan fontos törvényeket fogadott el, amelyek a korrupció, az összeférhetetlenség, a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásának megelőzésére irányul.
Az EP elnöke szerint az ország jobban kezeli a migrációs áramlásokat is, továbbá az igazságügyi minisztérium elköteleződött, amellett hogy a volt Jugoszláviában elkövetett bűncselekményeket vizsgáló nemzetközi bíróság ítéletei bekerüljenek a nemzeti bűnügyi nyilvántartásba.
Természetesen további előrelépésre van szükség ahhoz, hogy Bosznia-Hercegovina csatlakozhasson az unióhoz, de az ország meg fogja mutatni, hogy képes teljesíteni a tagság kritériumait
– emelte ki a bizottság elnöke.
Hazánk is Bosznia felvétele mellett áll
Magyarország a Balkán és Bosznia-Hercegovina gyors európai uniós tagságát támogatja, az Európai Uniónak most nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök még júniusban Szarajevóban, miután megbeszélést folytatott Borjana Kristo bosznia-hercegovinai kormányfővel.Fontos lenne a mezőgazdasággal is érdemben foglalkozni
Gál Kinga a Fidesz EP-képviselője felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövő heti csúcstalálkozón, a tagállami vezetőknek az európai mezőgazdaság helyzetével is foglalkozniuk kellene.
„Ez nem szakpolitikai, nem támogatási, hanem ennél sokkal fontosabb stratégiai kérdés, amely hosszú távon is meghatározó az európai gazdaság és az emberek életének szempontjából” – hangsúlyozta a fideszes politikus, aki szerint stratégiai jelentőségű, hogy Európa nagyobb felelősséget vállaljon biztonsága megőrzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Kutatás van, de pénz lesz belőle? Magyarország a kritikus ponthoz ért