A Lego eladásainak növekedése ellentétben áll a globális játékpiac stagnálásával és a riválisok, például a Barbie-gyártó Mattel és a My Little Pony mögött álló Hasbro gyenge eladásaival - írja a Reuters.
A családi tulajdonban lévő Lego közölte, hogy a januártól júniusig tartó időszakban 13 százalékkal, 31 milliárd dán koronára nőttek az eladások. Összehasonlításképpen, a Lego tavaly az első félévben 1 százalékkal, 2022-ben pedig 17 százalékkal növelte eladásait éves szinten.
Jelentősen jobban teljesítettünk, mint a teljes játékpiac, és meglehetősen nagy ütemben gyarapítjuk a piaci részesedést
- mondta Niels Christiansen vezérigazgató.
A globális játékpiac alapvetően stagnált idén, miután tavaly 7 százalékkal csökkentek az eladások.
A Lego üzemi eredménye 26 százalékkal 8,1 milliárd dán koronára nőtt.
Az erős évkezdetet követően Christiansen most már kétszámjegyű forgalomnövekedést vár 2024-re, szemben a korábbi egyszámjegyű növekedési előrejelzéssel. A vállalat idén 100 új üzlet megnyitását tervezi, amely csak valamivel kevesebb, mint a korábbi években. A boltok összesített száma, így meghaladja a 1100-at.
Kínában most valamivel kevesebb üzletet nyitunk, mert úgy látjuk, hogy az ottani fogyasztók egy kicsit visszafogják magukat
- mondta Christiansen.
Ehelyett a vállalat inkább Európára és Észak-Amerikára koncentrál, ahol magas eladási arányt tapasztal.
Az idei kedvencek közé tartozik a Lego Icons, amely például az Eiffel-torony, vagy éppen a Titanic modelljét tartalmazza, de a kedvenc témák között felbukkan a City, a Technic és a Star Wars készletek is. A vállalat az első félévben mintegy 300 új terméket dobott piacra.
Másodpercenként adnak el egy paklit a világ legnépszerűbb játékából
A Mattel tulajdonában lévő 52 éves társasjáték világszinten hatalmas népszerűségnek örvend.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy ember győzheti le választáson Zelenszkijt, ő az
Ez vár a nyugdíjasokra jövőre
Sokk a vendéglátásban: tilos lesz élve megfőzni a homárt
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Vigye vissza ezt a szemkenőcsöt, valami nem stimmel vele
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná