Szeptemberben nyilvános tárgyalást tartottak az észak-koreai Szarivon városának kulturális központjában. A kirakatpert egy orvos ellen indították, aki illegális mellnagyobbítást végzett, illetve vádlott még két nő ügyfele is – írta a 24.hu a Daily NK híre alapján.
Az orvosnak alig volt tapasztalata: tanulmányait félbehagyta, a beavatkozásokat pedig otthonában végezte. Lebukása úgy történt, hogy egy rendőr potenciális ügyfélnek adta ki magát.
A férfit és a két nőt nyilvánosan akarták megszégyeníteni, az ügyészek pénzkötegeketet, implantátumokat, orvosi eszközöket mutattak be a közönségnek, amely hangos felháborodással reagált.
A húszas éveikben járó nők azt mondták, csak jobb alakot szerettek volna – azonban az ügyész „korcs kapitalista szokások” követésével vádolta őket, mondván, a plasztikai műtét „nem szocialista viselkedés”. A bíró szerint a fiatalokat felemésztette a hiúság, és viselkedésük „mérgező hatással” van a rendszerre.
A tárgyalás közben, a szemtanúk nagy megdöbbenésére a rendőrség állítólag megtapogatta a vádlott nőket, hogy megerősítsék, valóban mellnagyobbító műtéten estek át.
A hatóság közölte, hogy a jövőben minden olyan nőt, akinek feltűnően megváltozott az alakja, orvosi vizsgálatra kell kísérniük a környékfigyelő egységek vezetőinek, hogy kiderüljön, plasztikai beavatkozás történt-e.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér