A hivatalban lévő államfő nyerte meg az elnökválasztást Kamerunban – aki jelenleg 92 éves, így a világ legidősebb elnökének számít. Paul Biya nyolcadik ciklusát kezdi meg a sikeres választás után.
Biya a voksok 53,66 százalékát szerezte meg, a második helyen pedig Issa Tchiroma Bakary végzett 35,19 százalékkal.
Kamerunban október 12-én rendezték meg az elnökválasztást. Kampányában az 1982 óta hatalmon lévő Biya a korával kapcsolatos kifogásra azt felelte, "a java még hátravan". Az ország lakosságának 60 százaléka 25 év alatti, így ez a réteg még sosem tapasztalt meg más elnökséget.
Vasárnap az ország gazdasági fővárosának is tartott Doualában összecsapások törtek ki a biztonsági erők és ellenzéki tüntetők között, akik "hiteles választási eredményeket" követeltek. Az erőszakcselekményekben legkevesebb négy tiltakozó meghalt, több mint száz embert pedig őrizetbe vettek. Paul Atanga Nji területi adminisztrációs miniszter szombaton azt mondta, a hatóságok az utóbbi napokban többeket letartóztattak erőszakcselekmények előkészítésének gyanújával.
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.
Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Erre vártak a nyugdíjasok?! Megszólalt a minisztérium a 14. havi nyugdíjról, újabb részleteket közöltek
Ennyire nagy a baj? Eurót árul a Lidl és az Aldi
Fordulat Belgrádban: Vucic szerint Szerbia már semmit sem garantálhat Moszkvának
Leleplezték Putyin trükkjét: tollak és ékszerek árulták el az időutazó elnököt
A Louvre túl sokat költött kincsekre és keveset a biztonságra
Mindenki jelentkezzen a konzulátuson! Ítéletidő a magyarok kedvenc mediterrán búvóhelyén
Pénzt keresni úgy, hogy semmit sem kell csinálni? Itt a magyarok új kedvence
Levelet kap a bankjától: majdnem minden ügyfélnek jöhet az olcsóbb bankszámla
Ma este jön az újabb MBH-leállás