Azerbajdzsán tiltakozását fejezte ki az orosz nagykövetnek, miután egy orosz Iszkander rakéta megrongálta az ország kijevi nagykövetségét. Az azerbajdzsáni külügyminisztérium egy közleményben azt nyilatkozta, hogy a rakéta a nagykövetség falának egy részét lerombolta, és súlyos károkat okozott az épületben. Senki sem sérült meg, a minisztérium szóvivője pedig azt mondta, hogy a nagykövetség továbbra is működik.
A Reuters Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök sajtóirodájára hivatkozva azt írta, telefonbeszélgetést folytatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, amely során mindketten elítélték az incidenst, Alijev pedig a nemzetközi jog elfogadhatatlan megsértésének nevezte.
Az orosz nagykövettel folytatott találkozón hangsúlyozták, hogy a diplomáciai képviseletek elleni ilyen támadások elfogadhatatlanok, és felkérték az orosz felet, hogy kezdjen vizsgálatot az ügyben, valamint adjon részletes magyarázatot.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy erői tömeges csapásokat mértek az éjszaka folyamán Ukrajna katonai-ipari létesítményeire és az azokat ellátó energetikai infrastruktúrára.
Azerbajdzsán pert indít Oroszország ellen, a lezuhant repülő miatt áll a bál
Oroszország és Azerbajdzsán kapcsolata tavaly decemberben súlyosan megromlott, amikor egy azerbajdzsáni utasszállító repülőgép lezuhant, 38 ember halálát okozva, miután az orosz légvédelem véletlenül rálőtt. Vlagyimir Putyin elnök „tragikus incidensnek” nevezett. Putyin a múlt hónapban találkozott Alijevvel, és kártérítést ígért a károsultaknak. Itt olvashat erről többet >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Betelt a pohár: a DK szerint most kell lecserélni a forintot
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére