Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök bejelentette, hogy országa dokumentumokat készít elő ahhoz, hogy nemzetközi bíróságokhoz forduljon Oroszország ellen az Azerbaijan Airlines (AZAL) repülőgépének Aktau közelében történt lezuhanásával kapcsolatban – számolt be vasárnap az Ukrajinszka Pravda.
Alijev szerint az incidens körülményeiről Azerbajdzsán már hét hónapja nem kapott érdemi választ az orosz féltől. Hozzáfűzte, az azerbajdzsáni főügyész vizsgálatot kért az Oroszországi Nyomozó Bizottság vezetőjétől, de válaszul csak annyit közöltek: „A nyomozás folyamatban van.” Azerbajdzsán elnöke azonban kontraproduktívnak nevezte ezt a hozzáállást, és megerősítette Baku hivatalos szándékát, hogy a nemzetközi igazságszolgáltatáshoz forduljon.
Emlékeztetett arra is, hogy a maláj Boeing repülőgép-szerencsétlenség kivizsgálása több mint tíz évig tartott, de készek ennyit is várni, csak az igazságosság győzzön.
Alijev leszögezte,
Azerbajdzsán követeli Oroszországtól, hogy ismerje el bűnösségét, vonja felelősségre a repülőgép lelövésének felelőseit, fizessen kártérítést az elhunytak családjainak, és térítse meg az AZAL által elszenvedett veszteségeket.
Ismert, tavaly december 25-én az Azerbaijan Airlines Bakuból Groznijba tartó Embraer repülőgépe lezuhant a kazahsztáni Aktau közelében, s a balesetben 38 ember halt meg.
Egyes források nyomán orosz légvédelmi rendszer lőhette le a gépet, mielőtt az lezuhant.
Vlagyimir Putyin bocsánatot kért az azeri gép tragédiájáért
Az orosz elnök telefonon kereste fel Ilham Alijev azerbajdzsáni elnököt, a halálos repülőgép-szerencsétlenség után. Részletek.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Félig üresen kong a Barátság-vezeték, már csak mi vásárlunk