Új, innovatív programot indítanak Nagy-Britanniában a mentális betegségek kezelésére: labdarúgó-mérkőzésekre szóló jegyeket írhatnak fel orvosok enyhe vagy közepes depresszióval küzdő betegeknek.

Az ötlet szülőatyja Simon Opher, egy korábban háziorvosként dolgozó munkáspárti képviselő, aki a társadalmi gyógymódok híveként ismert. Korábban kertészkedést és stand-up előadások látogatását is javasolta a betegeinek. A program a délnyugat-Angliai Gloucestershire megye háziorvosi rendelőiben indul, ahol a páciensek a Forest Green Rovers negyedosztályú  futballcsapat hazai meccseire kaphatnak ingyenes belépőt.

Opher szerint a kikapcsolódáson túl a kirekesztettség érzésének oldásában is segítenek a futballmeccsek.

Az egyik legsúlyosabb problémánk a társadalmi elszigeteltség. Ez ma már olyan egészségügyi kockázat, mintha valaki naponta húsz cigarettát szívna el

– idézi a politikus társadalomfilozófiai fejtegetéseit az Independent.

A képviselő hangsúlyozta, hogy a futball nem való mindenkinek, szerinte fontos, hogy a gyógyszerek mellett más alternatívák is rendelkezésre álljanak, főleg azért, mert a mentálhigiénés kezeléshez sokszor csak több hónapos várakozás után jutnak hozzá az Egyesült Királyság lakói.

Jelenleg közel 8,7 millió brit polgár szed antidepresszánst, ami az elmúlt évhez képest 2,1 százalékos növekedést jelent. Opher szerint ez részint annak köszönhető, hogy  a lelki problémákra nem tud elég gyorsan reagálni az egészségügyi rendszer.

Százezrek aggódhatnak, köztünk jár a néma gyilkos

Sztrókot, cukorbetegséget és szívrohamot is okozhat ez a jelenség.A részletekről ITT olvashat