Új módszerrel próbálja lassításra bírni a gyorshajtókat egy amerikai város. A girbegurba sávok tudatos tervezés eredményei, nem egy besörözött brigád műve – írja a Totalcar a carscoops.com híre alapján. Hamarosan műanyag terelőelemeket telepítenek a sávok mellé.
Az Egyesült Államokban körülbelül minden harmadik halálos kimenetelű baleset legalább részben gyorshajtás miatt történik. Montgomery Township nevű település Pennsylvania államban hosszú ideje a gyorshajtók játszótere. Pontosabban az egyik hosszú utcája, amely az út végén összekapcsolódik egy másik főútvonallal, ami elkerüli a települést. Sokan azonban erre rövidítik le az utat, és nem foglalkoznak azzal, hogy lakott területen haladnak keresztül.
A város most egy egészen új módszert talált ki arra, hogy lassításra bírja a gyorshajtókat.
Húszezer halott az utakon, hogy lesz ebből 2050-re nulla?
Kevesebben vesztették életüket közúti balesetben 2024-ben, mint egy évvel korábban. Ám hiába az uniós erőfeszítések, a megelőzés nem hoz akkora eredményeket, mint várnák. Majdnem 20 ezer halott az utakon, ez pedig nem azt mutatja, hogy 2050-re elfelejthetjük a halálos baleseteket.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg