Évente tízezer ember életét oltják ki az Egyesült Államokban a gyorshajtók. Virginia állam most egy új, kissé szokatlan szabályozással kezelné a problémát – írta meg a thedrive.com híre alapján a Totalcar.
Az első bírság még pénzben mérhető, de az extrém gyorshajtók vagy a visszaesők esetében bevezetnék sebesség limitert, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a gyorshajtást, nem engedi ugyanis az autót a sebességhatár fölé gyorsulni.
A vezetéstől eltiltott sofőrök sokszor gátlástalanok, a büntetésük ellenére visszaülnek a volán mögé, és máskor is fennakadnak a sebességellenőrzésen.
Ha eltiltás helyett inkább a visszaeső gyorshajtók autóinak sebességét limitálnák, elméletben a balesetveszély is csökkenthető lenne, de hatóságok hiába tiltják el a vezetőket, ha átülnek egy másik autóba vagy éppen kiiktatják a készüléket.
Mindenesetre, ha elfogadják a tervezetet, jövő nyáron már hatályba is léphet.
Húszezer halott az utakon, hogy lesz ebből 2050-re nulla?
Kevesebben vesztették életüket közúti balesetben 2024-ben, mint egy évvel korábban. Ám hiába az uniós erőfeszítések, a megelőzés nem hoz akkora eredményeket, mint várnák. Majdnem 20 ezer halott az utakon nem azt mutatja, hogy 2050-re elfelejthetjük a halálos baleseteket.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg