Bajorország kormánya elfogadta Markus Söder miniszterelnök javaslatát, amely a rendőrség jogköreit bővítené a drónok elleni fellépésre. A tervezet értelmében
a hatóságok felkutathatnák a veszélyesnek ítélt drónokat, átvehetnék az irányításukat, befoghatnák, vagy akár le is lőhetnék azokat.
A német Bild beszámolója szerint a módosítás része annak az intézkedéscsomagnak, amely a kritikus infrastruktúra védelmét és a közbiztonság növelését célozza. A bajor miniszterelnök szerint a tempót fel kell gyorsítani, sürgős a hatóságok jogkörének bővítése, és masszívan növelni kell a rendőrség ütőerejét a drónok és üzemeltetőik ellen.
A német rendőrség jelenleg csak megfigyelő drónokkal rendelkezik, de a javaslat szerint saját, fegyverzett drónokat is rendszeresíthetnének. Ezek képesek lennének más repülő eszközök lelövésére is, ha a helyzet úgy kívánja. Markus Söder szerint létrejön egy drónvédelmi kompetencia központ is, ahol kiképzést és támogatást nyújtanának a drónok elleni védekezéshez.
A törvényjavaslatot még a bajor parlamentnek is el kell fogadnia, a tervek szerint erre még az idén sor kerülhet.
Szövetségi szinten is sokat foglalkoznak az üggyel az utóbbi hetek drónincidensei miatt. A cél, hogy a drónok elleni fellépésre képes rendőri egységek minden nagyobb városban és kritikus pontnál jelen legyenek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban