Az Ukrainska Pravda beszámolója alapján csütörtök este több helybéli lakos is gyanús, nagy méretű drónt látott Karlskrona környékén, a rendőrség vizsgálata szerint a tárgy hasonlít ahhoz, amely korábban Dánia és a svéd Skåne tartomány felett is feltűnt – nyilatkozta Mattias Lundgren, a nyomozás vezetője.

A bejelentések szerint két, piros és zöld fényeket kibocsátó eszközt észleltek; egyikük sem került elő, és gyanúsított sincs.

A rendőrség vizsgálatot indított a légiközlekedési szabályok megsértése miatt, és kapcsolatot vélt felfedezni a dániai és norvégiai esetekkel. A drónokat néhány kilométerre észlelték a város haditengerészeti bázisától, a svéd haditengerészet azonban nem közölt információt az ügyről.

Az MTI beszámolója szerint péntek éjjel egy vagy két, ismeretlen eredetű drón repült a Karup légibázis közelébe, illetve fölé, és több órán át ott tartózkodtak. A rendőrség és a hadsereg együtt vizsgálja az ügyet – közölték.

A Karup bázis futópályáit a hadsereg közösen használja Midtjylland régió polgári repülőterével, amelyet az incidens miatt rövid időre lezártak, de a menetrendet ez nem érintette, mert a szóban forgó időszakban egyetlen járat sem indult vagy érkezett volna.

Még hétfő este a koppenhágai repülőtér forgalmát zavarták meg berepülő drónok, emiatt a fel- és leszállást felfüggesztették, több járatot más városba irányítottak át, és a forgalom csak kedden kora reggel indulhatott újra. Mette Frederiksen dán kormányfő az ország infrastruktúrája elleni eddigi legsúlyosabb támadásnak nevezte az esetet.

Ugyanakkor az orosz RIA Novosztyi oldalán megjelent cikk szerzője szerint a Skandináviában és Közép-Európában feltűnő drónincidensek egy koordinált provokáció részei lehetnek, amelynek célja az orosz-NATO viszony további elmérgesítése. 

„Védtelen, idős európai nők szeme láttára Dánia számos repülőterét, köztük katonai repülőtereket is ismeretlen drónok rémisztő közeledtével fenyegették meg, amelyek maguktól eltűntek, de a légi forgalmat minden esetre blokkolták...Érdekes módon egyetlen drónt sem lőttek le, de a dán biztonsági tisztviselők szerint senki sem kísérelte meg ezt, mivel fennállt a törmelékek okozta károk kockázata...Bár a dán külföldi hírszerző szolgálat vezetője, Thomas Arenkiel megjegyezte, hogy lehetetlen megállapítani, ki áll az incidens mögött, Frederiksen dán miniszterelnök kijelentette: Egy ország jelenti a legnagyobb fenyegetést Európára – Oroszország...A legérdekesebb az, hogy a ravasz oroszok tökéletesen időzítették brutális és láthatatlan hibrid támadásaikat, mind az időzítést, mind a helyszínt tekintve: az EU-vezetők következő csúcstalálkozóját (ki gondolta volna) a jövő hétre tervezik, és (ne lepődjön meg) Koppenhágában, Dániában tartják” 

– fogalmazott a Ria Novosztyi.

Drónok jelentek meg több dán repülőtéren

Egy hét alatt több ország légterébe is orosz drónok hatoltak be. A dán repülőterek felett megjelent tárgyakról egyelőre nem tudni, honnan érkezhettek, és politikai szándékkal jöttek-e, vagy valakik éppen szórakoztak.Bővebben>>