Donald Trump szerint Ukrajnának ritkaföldfémeket kellene szállítania az Egyesült Államoknak a pénzügyi segélyezés ellentételezéseként – írja az MTI.
„Biztonságot szeretnék a ritkaföldfémek terén, hiszen dollármilliárdok százait fektetjük be az országba. Ukrajnának pedig nagyszerű ritkaföldfémeik vannak”
– mondta Donald Trump, hozzátéve, hogy Ukrajna „hajlandó ezt megtenni”.
Ezzel összefüggésben újfent bírálta hivatali elődjét, Joe Bident, miszerint a volt amerikai elnök sosem kért pénzt Ukrajnától, csak az pénzt „osztogatta”.
Donald Trump hangsúlyozta, ezzel ellentétben ő azon van, hogy alkukat kössenek a kijevi vezetéssel, biztosítva ezzel az amerikai támogatást.
Az amerikai elnök egyúttal ismét azzal vádolta az Európai Uniót, hogy nem járul hozzá kellő mértékben Ukrajna támogatásához.
Állítása szerint Európa nem tud lépést tartani az Egyesült Államokkal, de fel kell vennie az iramot. Hozzátette, az EU számára ez egy fontosabb ügy, pénzügyileg mégis elmarad Amerikától, pedig az uniónak ugyanannyit kellene fizetnie.
Trump manővereitől tart Grönland, bekeményítenek a választások előtt
Grönland azt tervezi, hogy betiltja a pártoknak és politikusoknak juttatható külföldi és névtelen adományozás lehetőségét a közelgő választások előtt. Ezzel igyekeznek kizárni a Donald Trump felől érkező befolyásolási kísérleteket. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Rábólintottak az egészségügyi dolgozók monitorozására

Orbán Viktorig jutott az NB I-es focisták 6 milliós fizetésének híre, elképesztő a kormányzati reakció

Aki nyugdíjat akar, meneküljön, nem lesz ez így jó

Bukott az érinthetetlen ingatlankirály, 60 milliárd forintot vasalna be rajta az adóhatóság

Senki ne reménykedjen abban, hogy a lakásárak valaha csökkenni fognak

Megrohamozták a kereskedőket: mindenki ebbe akarja fektetni a vagyonát
