Donald Trump volt amerikai elnök ezúttal azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette: bátorítja Oroszországot azoknak a NATO-tagállamoknak a megtámadására, amelyek nem teljesítik a katonai szövetséggel szembeni pénzügyi kötelezettségeiket.
A politikus a dél-karolinai Conwayben tartott kampánygyűlésén arról is beszélt, hogy jöttéig a NATO teljesen össze volt omolva.
„Azt mondtam: mindenki fizetni fog. Erre ők: na, és mi lesz, ha nem fizetünk? Akkor is meg fogtok védeni? Mire én: nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem! Egyáltalán nem. Nem hitték el a válaszomat" – idézte Donald Trump nyilatkozatát a CNN.
A Fehér Ház máris reagált Donald Trump kijelentéseire, azokat szörnyűnek és őrültségnek nevezve. Továbbá felidézték Joe Biden jelenlegi amerikai elnök, a NATO megerősítésére tett erőfeszítéseit.
Biden elnök helyreállította a kapcsolatot NATO-szövetségeseinkkel, és erősebbé tett bennünket (…) Gyilkos rezsimek invázióinak bátorítása legközelebbi szövetségeseink ellen szörnyű és őrült dolog. Mindez veszélyezteti az amerikai nemzetbiztonságot, valamint a globális stabilitást
– jelentette ki Andrew Bates, a Biden-kormány szóvivője.
Még a Fehér Ház élén állva Donald Trump korábban többször is hangoztatta, hogy az Egyesült Államok túl sokat fektet be a NATO-ba, sőt azzal is fenyegetőzött, hogy az ország kivonul az észak-atlanti szövetségből.
Megkongatták a vészharangot, karnyújtásnyira lehetünk az újabb világégéstől
A németek, svédek, britek és a norvégok után újabb NATO-ország figyelmeztet: Dánia titkosszolgálata erősen feltételezi, hogy Putyin növeli a katonai tömbre nehezedő nyomást, ezért komolyan készülni kell a háborúra. A nemzeti hadseregek megerősítése és a polgári mozgósítás mellett a klímaváltozás elleni fellépést sürgetik.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Visszanyalt a fagyi: újabb devizahiteles nyert pert, megkopasztja a bankot a győztes ügyfél
Mészáros Lőrinc ezúttal a büszkeségről adott interjút
Kezd beütni a baj, látogatási korlátozást rendeltek el egy magyar kórházban
Ha akarták volna, a magyar drogmilliárdosok simán kifizethették volna a havi nyugdíjakat
Komolyan megsérült Fico különgépe, amely Brüsszelbe szállította a szlovák kormányfőt
Vége a jó időknek? Látványosan esik az állampapírok hozama
A hivatal szerint tízezrek, a valóságban százezrek hagyják el az országot
Perceken múlt az újabb merénylet? Jelöletlen rendőrautók gázolták el a Bondi Beachre tartó férfiakat – Videó
Megvan a NASA legújabb vezetője, el sem hiszi, honnan jött