A grönlandi miniszterelnök szerint a sziget polgárai nem amerikaiak és nem is dánok, hanem grönlandiak, ez pedig az Egyesült Államoknak meg kell értenie. Hozzátette, a sziget jövőjéről az emberek döntenek.
Néhány órával azután szólalt meg Egede, hogy Trump a kongresszusban tartott beszédében közvetlenül a grönlandiakhoz fordult, egy héttel a szigetország parlamenti választásai előtt.
Mint mondta, határozottan támogatják, hogy a szigetország lakói maguk határozzák meg a jövőjüket, és szívesen látják őket az Egyesült Államokban. Hozzátette, kormánya minden érintett féllel együtt dolgozik azon, hogy megpróbálja megszerezni Grönlandot Dániától.
„Erre valóban szükségünk van a nemzetközi világ biztonsága érdekében. És szerintem meg is fogjuk kapni. Így vagy úgy, de meg fogjuk kapni" – hangoztatta Trump.
Sokan Grönlandon, a hatalmas és ásványi anyagokban gazdag szigeten, amely Dánia félautonóm területe, aggódnak és sértőnek tartják Trump fenyegetését, hogy átveszi az irányítást szülőföldjük felett.
Dánia külügyminisztere Trump beszédére reagálva azt mondta, nem gondolja, hogy Grönland el akar szakadni Dániától azért, hogy ehelyett Amerika integrált része legyen.
A grönlandi játszma hamarabb eldőlhet, mint gondolnánk
A világ legnagyobb szigetének megvásárlása éppoly kevéssé tűnik életszerűnek, mint az egyoldalú amerikai katonai megszállása.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Brutális támadás a vonaton: külföldi fiatal ütötte meg a magyar kalauznőt
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére