A Dán Királyság részeként működő autonóm terület kormánya bejelentette, hogy törvényjavaslatot terjeszt elő Grönland politikai integritásának megőrzésére. Az indítványt a tervek szerint kedden tárgyalja a parlament. Ha megszavazzák, azonnal hatályba is léphet a szabályozás – számolt be a Guardian.
Annak ellenére, hogy Grönland és Dánia határozottan kijelentette, az északi-sarkvidéki sziget nem eladó, Donald Trump amerikai elnök többször is közölte: meg akarja szerezni Grönlandot. Azzal fenyegetőzött, hogy ennek érdekében akár vámokat és katonai erőt is kész bevetni.
Kapcsolódó
Az ismétlődő fenyegetések miatt Grönlandon április 6 -án választásokat tartanak.
Ennek tisztaságát igyekszik biztosítani a hétfőn benyújtott törvényjavaslat is, amelyet a kormány közlése szerint „a grönlandi geopolitikai érdekek és a jelenlegi helyzet fényében kell mérlegelni, amikor egy szövetséges szuperhatalom képviselői kifejezték érdeklődésüket Grönland átvétele és ellenőrzése iránt”.
Az indítvány értelmében a pártok, beleértve a helyi és az ifjúsági tagozatokat, nem kaphatnak semmilyen hozzájárulást külföldi vagy névtelen adományozóktól.
A pártoknak megtiltják azt is, hogy egyetlen forrásból összesen 200 ezer dán koronát meghaladó magánjellegű hozzájárulást, illetve 20 ezer koronánál nagyobb összeget kapjanak a választások előtt.
Grönland védelmi és külpolitikáját jelenleg Dánia irányítja. Aaja Chemnitz, a dán parlament Grönlandot képviselő tagja a közelmúltban azt mondta az Agence France-Presse-nek:
„különféle emberek, különböző csoportok lesznek, akik megpróbálják befolyásolni az egész grönlandi választást, nem csak Grönlandon, hanem az egész világon.”
Koppenhága ragaszkodik ahhoz, hogy Grönland a grönlandiaké legyen, de a múlt héten Mette Frederiksen dán miniszterelnök mini körútra indult Európában, hogy támogatást szerezzen, miután egy szavai szerint „borzasztó” 45 perces beszélgetést folytatott Donald Trumppal.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben